hvg.hu Itthon

Magyaráz a kormány: "Szét akartuk választani a méltósággal ünneplőket és a zavarókat"

Amit Orbán Viktor nem tud vagy akar megválaszolni, arra a Kormányzati Tájékoztatási Központ sem adhat magyarázatot. Egy kísérletet azért tettek rá. Szerintük a sípoló ellentüntetőknek "is jutott hely", a tér több pontján is kinyilváníthatták véleményüket. A Valton Securityról szóló kérdést azonban ők is elengedték a fülük mellett.

hvg.hu Itthon

Így láthatta Orbán a tegnapi botránytüntetést - videó

Elég halkan, de azért behallatszanak a sípoló ellentüntetők a miniszterelnök Facebook-oldalán közzétett október 23-i videón is, amit a színpad nézőpontjából készítettek. A "Viktor, Viktor!" kántálás azért bőven elnyomja a tér hátuljába szorítottak hangját, és a színpadról nézve szinte örömünnepnek tűnik, amit a tömeg művel. Még ha közben éppen embereket vernek is.

hvg.hu Itthon

"Orbán uszít egymásra bennünket" - tüntetők és ellentüntetők párbeszéde a Kálvinon

"- Ki lopta szét az országot? Én már akkor is itt voltam, amikor maguk voltak hatalmon! - Ha a Fidesz seggét nyalja, akkor a múzeum előtt a helye!" A Fidesz március 15-i rendezvényével párhuzamosan, gyakorlatilag mellette zajlott Büki Zoltánék ellenzéki tüntetése. A két esemény találkozási pontjainál, a Kecskeméti utca és a Múzeum körút sarkán folyamatos volt a szópárbaj. Összefoglaló.

hvg.hu Itthon

Dulakodó tömeg fogadta Orbánt Pécsett

A kilenc óra körül befutó miniszterelnöki konvojt a kormánypárt hívei mellett mintegy tucatnyi ellentüntető fogadta. A főként nyugdíjas korú kormánypártiak dulakodni kezdtek az atomtemető ellen tiltakozókkal, aminek Orbán Viktor vetett véget: azt mondta, hogy az ehhez hasonló provokációkat és támadásokat méltósággal kell viselni.

MTI Itthon

Kúria: Törvénysértően enyhe büntetést szabtak ki a Budapest Pride ellentüntetőire

A 2011-es budapesti Pride-on az ellentüntetők az Oktogonnál több fiatal dobálta, lökdöste a páncélos rendőröket. Emiatt három vádlottat közérdekű munkára ítéltek, amit annak idején az ügyész is elfogadott. A Fővárosi Főügyészség azonban a Kúria felülvizsgálatát kérte, és a testület ki is mondta, hogy törvénysértően enyhe az ellentüntetők büntetése. Új eljárásra kötelezték az első fokon eljáró bíróságot.

hvg.hu Itthon

Pride utórengések: kikéri a rendőrség a szervezők állításait

A Budapest Pride-on történt ellentüntetők akciói miatt elégedetlenségét fejezte ki a rendezvény szóvivője egy nyilatkozatban a biztosítással kapcsolatban. A rendőrség ezt határozottan cáfolta, mint a hvg.hu-nak adott reagálásukban kikérték maguknak azt is, hogy tétlenül nézték volna az ellentüntetők fellépését, amit a Kettős mérce blog írása állít.

hvg.hu Itthon

Pride: elfogták a biztonsági őröket, akiknek vérdíjat tűztek ki a fejére

Több ellentüntetőt és az eseményt védő biztonsági őröket is őrizetbe vette a rendőrség a szombati melegfelvonulás után. Az a három biztonsági ember, aki leszedte a kamion tetején mocskosbuzizó férfit, előzetes letartóztatásba is kerülhet csoportos garázdaság miatt. Ugyanezzel a gyanúval kezdeményezték a Hősök terén kordont bontó ellentüntetők előzetes letartóztatását is. A kamionra mászó ellentüntető ellen is eljárás indult.

Tenisz: Fognini nyerte a monte-carlói meglepetésdöntőt

Tenisz: Fognini nyerte a monte-carlói meglepetésdöntőt

A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

A világ egyik legnagyobb autógyártójánál a csúcsvezetők többsége nő

Tejesen kiégett egy cukrászda Leányfalun

Tejesen kiégett egy cukrászda Leányfalun

Most akkor lőttek a plázáknak, vagy van remény a túlélésre?

Most akkor lőttek a plázáknak, vagy van remény a túlélésre?

Horgas Eszter: Harminc százalékkal nagyobb a tüdőm, mint az átlagembernek

Horgas Eszter: Harminc százalékkal nagyobb a tüdőm, mint az átlagembernek

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti

Ön vitte el a négymilliárdos lottónyereményt? Pár tipp, mire költheti

A vérontás megállítását sürgette e pápa Urbi et Orbi üzenetében

A vérontás megállítását sürgette e pápa Urbi et Orbi üzenetében

Jean-Claude Juncker üzent a Brüsszelt támadóknak: "Visszalövünk"

Jean-Claude Juncker üzent a Brüsszelt támadóknak: "Visszalövünk"

Megszakadt az internet, amikor arról tárgyaltak, mi a teendő, ha megszakad az internet

Megszakadt az internet, amikor arról tárgyaltak, mi a teendő, ha megszakad az internet

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Ezért nem jó, ha a világ első embere a Twitteren át kommunikál a világgal

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

Elnökválasztás Ukrajnában és Észak-Macedóniában

A címlapról ajánljuk