#előzetes letartóztatás

Tiszabői csalás: kilencen előzetesben

Kilenc embert helyeztek előzetes letartóztatásba az őrizetbe vételük után pénteken a szociálpolitikai támogatással épült tiszabői lakásokkal kapcsolatos csalás ügyében - közölte a Szolnok megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.


Előzetesben a cserbenhagyó ukrán autós

Elrendelte a Nyíregyházi Városi Bíróság annak az ukrán állampolgárságú férfinak az előzetes letartóztatását, aki a gyanú szerint az autójával elgázolt, majd cserbenhagyott egy férfit Tákoson - közölte a megyei bíróság szóvivője, elnökhelyettese pénteken.


Hagyó május 17-ig rács mögött maradhat

Meghosszabbította a bűnszervezetben elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel és más bűncselekményekkel meggyanúsított Hagyó Miklós előzetes letartóztatását a pesti Központi Kerületi bíróság - értesült a HavariaPress.





Már hat gyanúsítottja van a diszkótragédiának

Őrizetbe vettek egy újabb gyanúsítottat a szombati budapesti diszkótragédia ügyében. Tegnap a hvg.hu beszámolt arról, hogy kérdések merültek fel a West-Balkánt bérbevételéről szóló szerződés kapcsán, amelyet az egyik tanúként kihallgatott személy írt alá állítólag.








Előzetesben egy uzsorás Pécsett

Előzetes letartóztatásban van egy pécsi férfi, aki a gyanú szerint többször adott uzsorakamatra kölcsönt egy vállalkozónak; a sértett kára több millió forint - közölte a rendőrség hétfőn.


Előzetesben az alsózsolcai támadók

Előzetes letartóztatásba helyezték azokat a fiatalokat, akik otthonában támadtak meg egy idős nőt Alsózsolcán; a tettesek az asszony megtakarított pénzét akarták elvenni - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t.



Előzetesben marad Benedek Fülöp

Vélhetően tudott a rendőrségi nyomozás vele kapcsolatos lépéseiről Benedek Fülöp, volt agrárállamtitkár. Benedek Fülöp előzetesét most február 5-ig a Budai központi Kerületi Bíróság.


Előzetesben marad Tasnádi Péter

A Fővárosi Bíróság (FB) helybenhagyta a Pesti Központi Kerületi Bíróság (PKKB) döntését, amelyben február közepéig meghosszabbították a zsarolással és más bűncselekményekkel vádolt Tasnádi Péter előzetes letartóztatását.


Hunvald és Gál rács mögött maradnak

Az elsőfokú bíróság ügydöntő határozatáig előzetes letartóztatásban marad a volt erzsébetvárosi szocialista polgármester, Hunvald György és Gál György, az önkormányzat gazdasági bizottságának volt SZDSZ-es elnöke.