Megöltek egy férfit Bajóton
A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.
A rendőrség halált okozó testi sértés gyanúja miatt indított eljárást.
MTI
MTI
hvg.hu
Eleinte arra gyanakodtak, hogy a nő szén-monoxid-mérgezést kapott.
MTI
MTI
hvg.hu
Kim Potter az esküdtek szerint bűnös Daunte Wright halálában.
MTI
Egy hangfal lenyúlásából lett szóváltás, majd késelés – két halottal.
hvg.hu
Egy 26 éves férfit ok nélkül késeltek halálra a 28-as villamoson.
hvg.hu
A 33 éves férfira a zuglói búvóhelyén csaptak le.
hvg.hu
A fiatal nő megölésével egy lengyel férfit gyanúsít a brit rendőrség. Már vádat is emeltek ellene.
hvg.hu
K. Gáborról – akinek nevét nem említi a törvényszék közleménye – úgy tartják, hogy Portik Tamás árnyékában élt, az ő stílusát próbálta utánozni, de sikertelenül.
hvg.hu
Az anya holttestére és a mellette síró, éhes és szomjas kisfiúra másnap találtak rá.
hvg.hu
Az eset idején még csak 17 éves Kyle Rittenhouse önvédelemre hivatkozott.
hvg.hu
A mérgezésbe a férfi belehalt.
hvg.hu
Egy 35 éves férfi ütött egy nála idősebbet. Ismerték egymást, egy nappal korábban együtt italoztak.
MTI
MTI
hvg.hu
Megszólalt az a stábtag, aki 2019-ben panaszt tett Dave Halls hozzáállása miatt.
hvg.hu
Az elítélt feltételesen sem bocsátható szabadságra.
MTI
A rendőrség már egy hete keresi a férfit.
hvg.hu
A támadó az étterem előtt ütötte-rúgta a férfit, aki később a kórházban halt meg.
MTI
MTI
hvg.hu
A rendőrség szerint olyan súlyosan bántalmazták a 77 éves férfit, hogy a helyszínen meghalt.
hvg.hu
Nem volt távoltartási végzés a támadó ellen.
hvg.hu
A délegyházi férfi nem kötötte meg a kutyáját. Emberölés miatt felelhet.
hvg.hu