Halálra késelte feleségét egy újfehértói férfi
A férj a rendőrség közlése szerint „a vita hevében” ölte meg a feleségét.
A férj a rendőrség közlése szerint „a vita hevében” ölte meg a feleségét.
A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy polgárdi férfi ellen.
A bírónő szerint B. László minden lehetséges módon menteni akarta az életét, de a bíróságot nem tudta becsapni.
Először úgy tűnt, hogy a lány megfulladt, a boncolás szerint azonban erőszak áldozata lett.
A gyógyszereit sem adta be, a gondozását pedig teljesen elhanyagolta egy fiatal férfi a vele együtt élő nagyanyjának. Amikor az anyja rendőrök és orvos kíséretében tudott csak bemenni hozzájuk, az idős nő már menthetetlen volt.
A hatóságok szerint, ami történt, az nem terrorizmus.
Nyolc egészségügyi dolgozó fog bíróság elé állni a futball-legenda halálának ügyében.
Gondatlan emberölés miatt indított eljárást a hatóság.
A lengyel férfi késsel támadt rá az álmából felébresztett 24 éves Borbálára. Később a gyilkos azt vallotta: "démonok szállták meg".
A babát egy szederbokorban találták meg, sérülések is voltak rajta, anyja valószínűleg oda dobta be.
A kislány nyolc órát töltött egy bezárt kisbuszban, ahol magasra szökött a hőmérséklet. Az orvosok két napig küzdöttek életéért, de nem tudták megmenteni.
A baba épségben van, az őt elhagyó anya ellen viszont emberölés kísérletének gyanúja miatt indult nyomozás.
Az almás cég kis kütyüjét már nem először használták a másik lekövetésére.
Franciaországban egy autóvezető súlyosan megsérült, az egyik utasa pedig meghalt, amikor rendőrök rálőttek a feléjük tartó gépkocsira, amely nem volt hajlandó megállni egy igazoltatás során. Három rendőrt őrizetbe vettek.
A metaverzum egészen más közeg lesz, így az ott átélt eseményeknek is más hatásuk lehet a felhasználóra – vélekedtek a davosi Világgazdasági Fórum résztvevői.
A férfit három ügyben el is marasztalták.
A nő több késszúrással megölte az élettársát, majd a feldarabolt holttestet utazókofferekben, bérautóval szállította Magyarországra.
A 46 éves férfi életveszélyes sérülésekkel került kórházba, rendőrök őrzik.