#Érd






Gyorsvasút az érdi óvoda udvarán: jövő márciusig maradhatnak az ovisok

Megállapodott Érd önkormányzata és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (NIF) az érdi Harkály utcai óvodával kapcsolatban, amelynek udvarát kettészeli a Kelenföld és Tárnok között épülő vasút. Az intézmény egyelőre nem zár be, a megállapodás szerint jövő év március végéig maradhatnak a gyerekek. Az önkormányzat vállalta, hogy addig felépít egy új óvodát.




Szív alakba rendeződve tüntettek az érdi tanárok - fotók

Az érdi Széchenyi István és Hunyadi Mátyás általános iskola tervezett összevonása ellen tiltakoztak diákok és szülők hétfő este; a polgármesteri hivatalhoz vezető útszakaszon és a hivatal mellett zajló úgynevezett virágos sétát azért szervezték, mert Érd vezetése szeptembertől összevonná a két iskolát úgy, hogy a nagyobb létszámú Széchenyiből valamelyik tagozat a másik intézmény épületébe kerülne át.


Súlyos motorosbaleset Érden

Súlyos sérülést szenvedett egy holland állampolgárságú motoros pénteken, miután személyautóval ütközött egy érdi útkereszteződésben. Az MTI információi szerint egy diplomatáról van szó, de ezt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője nem erősítette meg.




Rendőrökre támadtak Érden

A rendőrök egy forgalomból kivont autót jogosítvány nélkül vezető embert állítottak volna elő, amikor az rátámadt a rendőrökre.



Harmincmilliárd csatornázásra Érden

Átfogó csatornázási projekt indult Érden, Tárnokon, illetve Diósdon, miután a három Pest megyei település alkotta társulás mintegy 25 milliárdos uniós támogatást nyert erre a célra.



Érdi alpolgármester: a tüntető MSZP-sek rosszul emlékeznek

Érd fideszes alpolgármestere szerint nem igaz, hogy a város önkormányzata előkészítés, illetve egyeztetés nélkül fogadta el a helyi, négyzetméter alapú ingatlanadót és az sem, hogy több kisnyugdíjasnak akár évi 60 ezer forintot kell majd fizetnie lakása után a jövőben.