Öt németországnyi erdő tűnhet el
Akár 170 millió hektárnyi, azaz öt németországnyi erdő is eltűnhet a Földről a következő 15 évben a WWF tanulmánya szerint.
Akár 170 millió hektárnyi, azaz öt németországnyi erdő is eltűnhet a Földről a következő 15 évben a WWF tanulmánya szerint.
Olyan volt a jégkártól sújtott erdő, mintha lebombázták, mintha tüzérségi zárótűz érte volna, derékba törtek fák – idézte fel december 8-i, az ónos eső és jegesedés utáni, papréti látogatását Áder János államfő vasárnap a közmédia S.O.S. Bajban az erdő! című tematikus műsorában.
Nem akart elesni a megrendelésektől egy vállalkozó, ezért balesetben meghalt favágója holttestét átvitte egy másik erdőbe. Hamis helyszínt rendezett be alkalmazottaival, de lebukott – írják a police.hu-n a Zsaru magazin cikke alapján.
A hétvégére megnyílnak a kirándulók előtt a Pilisi Parkerdő Zrt.-hez tartozó alacsonyabban fekvő erdőterületek, egyebek mellett látogatható lesz a gödöllői arborétum, a som-hegyi és a kő-hegyi menedékház is.
Több százmillió forintra tehető az Ipoly Erdő Zrt. kára, ami a múlt heti ónos eső miatt érte a társaságot. Elsősorban a Magas-Börzsöny, a Nógrád megyei Diósjenő és a Pest megyei Kemence térségében keletkeztek károk. A jég megtörte a lombkoronákat, derékba törtek, illetve kidőltek a fák. Korábban 1978-ban, 2001-ben és 2004-ben néztek szembe hasonló helyzettel, de a mostani ónos eső okozta a legnagyobb kárt.
Újratelepítenek 2020-ig csaknem húszmillió hektárnyi erdőt Latin-Amerikában – erről állapodott meg hét érintett állam.
Barna medve az 1990-es évekig csak elvétve bukkant fel ezen a vidéken, azóta viszont sűrűsödnek a bizonyított előfordulások. A 2014-es adatok alapján pedig már az is biztos, hogy nem csak kóborló egyedekről van szó: a medvék velünk élnek Nógrádban.
Telkibánya, Gönc és Háromhuta térségében néhány alkalommal látták is a farkast, többször találták meg frissen hátrahagyott lábnyomait, valamint egy-egy zsákmányának maradványait.
Aknára bukkantak erdőtisztítás közben egy Baranya megyei faluban. A robbanószerkezetet a tűzszerészek elszállították.
A dinoszauruszok kihalását okozó meteorbecsapódás kedvezett a lombhullató erdők elterjedésének bolygónkon - állítják az Arizonai Egyetem kutatói, akik eredményeiket a PLoS Biology című, szabad hozzáférésű folyóiratban ismertették.
Elkezdődött a gímszarvasok vadászata, emiatt korlátozzák a turistaforgalmat az említett hegységekben.
Száz év alatt Magyarország megduplázta erdőterületét, így az ország területének több mint egyötöde lett, és minden évben több ezer hektárral tovább bővül az új telepítéseknek köszönhetően - húzta alá a Földművelésügyi Minisztérium (FM) parlamenti államtitkára pénteken Budapesten egy jubileumi ünnepség résztvevőit üdvözölve.
A gombaszedés szabályainak áthágása nem csak az emberre veszélyes, felboríthatja az erdők ökoszisztémáját is – hívja fel a figyelmet közleményében a Pilisi Parkerdő Zrt.
Több ezer frankot talált szétdarabolva a svájci rendőrség egy erdőben Fribourg közelében. A bankjegydarabkák konfettiként szétszórva hevertek a földön.
A Kelet-Bakonyban 16 erdei pihenőhelyet létesítettek és tájékoztatótáblákat helyeztek ki, forrásokat, erdei fahidakat szépítettek meg.
Foltokban meggyulladt egy ötvenhektáros vegyes erdő aljnövényzete a Bács-Kiskun megyei Szankon – tudatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) hétfőn az MTI-vel.
Kenuban evezők a vízben álló országúton a délkelet-norvégiai Trysilben. Az elmúlt napok esőzései és a hóolvadás következtében jelentősen megnőtt a Trysilelva vízszintje és a folyó kilépett medréből.
Háromszázmillió forintot meghaladó kár keletkezett az észak-magyarországi erdőkben a május 15-i viharban – közölte az Északerdő Zrt. vezérigazgatója pénteken, miután összegezték a károkat. Zay Adorján emlékeztetett: május közepén óránként 100-120 kilométeres széllel kísért vihar csapott le a térségre, és az eső miatt felázott talajból a szél sok helyen kifordította a törzseket.
Mintegy 23 ezer köbméternyi fát döntött ki a viharos szél az elmúlt héten az Egererdő Zrt. területén, a Bükk nyugati részén és a Mátrában – tájékoztatta a társaság erdőgazdálkodási vezérigazgató-helyettese pénteken az MTI-t.
A radioaktív sugárzás károsítja a bomlásért felelős mikroorganizmusokat, ezért a Csernobil környéki fákról lehullott levelek lassabban, vagy alig bomlanak le. Nagy veszélyt jelenthet a 28 év alatt felhalmozódott avar, ha egyszer belobban.