Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#eskű

Révész Sándor hvg360

Mire esküsznek majd a pedagógusok? Az elmúlt 120 évben az államra vagy a pártra kellett

A státusztörvény végrehajtási tervezetében az szerepel, hogy tanároknak – egyelőre nem lehet tudni, pontosan mire – esküt kell majd tenniük. Volt már ilyenre példa a magyar történelemben, sőt, a rendszerváltás után is volt terv arra, hogy legyen pedagóguseskü. Szerzőnk ezekre a történeti pillanatokra tekint vissza egy szűk 120 éves időutazás keretében.

MTI Itthon

Letette miniszteri esküjét Szijjártó Péter

Esküt tett szerdán az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. Az esküokmány aláírása után Orbán Viktor kormányfő, Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és a frakciók képviselői gratuláltak neki.

MTI Világ

Indul a Szíszi-korszak Egyiptomban, beiktatták az új elnököt

Letette esküjét vasárnap Abdel-Fattáh esz-Szíszi, Egyiptom új elnöke a kairói alkotmánybíróság nagytermében. Az eskütétel utáni ünnepségen az elnöki palotában tizenöt állam-, illetve kormányfő, és negyvenöt magas rangú, főleg arab országokból érkező politikus vett részt.

1 2 3
Blokád alatt tartják a szerb köztévét a tüntető egyetemisták, műsorok maradtak el

Blokád alatt tartják a szerb köztévét a tüntető egyetemisták, műsorok maradtak el

Az orosz legfelsőbb bíróság levette a terrorszervezetek listájárol a tálibokat

Az orosz legfelsőbb bíróság levette a terrorszervezetek listájárol a tálibokat

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

Lehallgatás elleni eszközöket ajánlottak az EP szakemberei a Magyarországra utazó képviselőknek

A SPAR árcsökkentést kért a beszállítóitól

A SPAR árcsökkentést kért a beszállítóitól

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Lövésenként 50 forintból szedi le az ellenséges drónrajokat egy új energiafegyver

Nyárra ígéri a kormány a gazdasági különmegállapodást Trump kormányával

Nyárra ígéri a kormány a gazdasági különmegállapodást Trump kormányával

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

Marabu Féknyúz: NER-kullancs kategória

Feltehetően bosszúból festékmaróval öntik le a parkoló autókat Debrecenben

Feltehetően bosszúból festékmaróval öntik le a parkoló autókat Debrecenben

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle

Magyar Péter sikerességének titkát fejtegeti a Deutsche Welle

A címlapról ajánljuk