Fotó jelent meg a Kedves Vezető titokzatos fiáról
Észak-Koreában a KCNA állami hírügynökség csütörtökön első alkalommal közölt fényképet Kim Dzsong Il főtitkár legkisebb fiáról, lehetséges utódjáról.
Észak-Koreában a KCNA állami hírügynökség csütörtökön első alkalommal közölt fényképet Kim Dzsong Il főtitkár legkisebb fiáról, lehetséges utódjáról.
MTI
Eredmény nélkül értek véget csütörtökön a szakértői szintű katonai tárgyalások Észak- és Dél-Korea között – jelentette be a szöuli védelmi minisztérium.
MTI
Kedden megkezdődött az észak-koreai állampárt rendkívüli gyűlése, az előzetes tervnek megfelelően, és ezen meghosszabbították Kim Dzsong Il főtitkári megbízatását. A KCNA észak-koreai hírügynökség megerősítette, hogy tábornokká nevezték ki a jelenlegi vezető legkisebb fiát, a lehetséges utódként emlegetett Kim Dzsong Unt. Az igazi hatalom azonban - legalábbis átmenetileg - máshoz kerülhet.
MTI
MTI
hvg.hu
Az észak-koreai hadsereg a betegeskedő Kim Dzsong Il mellett az ő legkisebb fiát is jelölte saját küldöttjének a Munkapárt kedden kezdődő kongresszusára - jelentette hétfőn a Csoszun Ilbo című dél-koreai napilap.
MTI
Észak-Korea történelmének legnagyobb szabású katonai parádéjára készül - közölték szöuli kormányzati források vasárnap.
MTI
Szeptember 28-ra tűzték ki az észak-koreai Munkapárt kongresszusát - évtizedek óta a legnagyobb szabású pártrendezvényét -, amelyen új vezetőséget választanak a szervezet élére - jelentette a phenjani állami média kedden.
MTI
Az észak-koreai hatóságok hétfőn bejelentették, hogy szabadon engedik azt a dél-koreai halászhajót, amely a múlt hónapban behatolt kizárólagos gazdasági övezetébe a Koreai-félsziget keleti oldanál, a Japán tengeren.
MTI
A volt amerikai elnök közbenjárására Kim Dzsong Il észak-koreai vezető amnesztiában részesített egy börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgárt.
MTI
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) lezárta azt a vizsgálatot, amelyet sajtóhírek nyomán indított el, kiterítendő, tényleg komoly büntetést kaptak-e hazájukban a világbajnokságról hazatérő észak-koreai labdarúgók és sportvezetők.
MTI
Magánjellegű humanitárius missziót kezdett szerdán Észak-Koreában Jimmy Carter volt amerikai elnök: megpróbálja kieszközölni egy több éve börtönbüntetésre ítélt amerikai állampolgár szabadon bocsátását.
MTI
Jimmy Carter volt amerikai elnök hamarosan Észak-Koreába utazik, hogy megkísérelje kieszközölni egy ott fogva tartott amerikai állampolgár szabadon bocsátását - jelentette a Foreign Policy magazin..
MTI
Államadóssága 90 százalékának elengedésére kérte Magyarországot Észak-Korea - jelentette a Financial Times című brit pénzügyi-politikai napilap csütörtökön, a magyar nemzetgazdasági tárca közlésére hivatkozva.
MTI
Minden valószínűség szerint egy észak-koreai repülőgép zuhant le Kína területén még kedden - közölték a helyszíni vizsgálat előzetes eredménye alapján hivatalos forrásból Pekingben a Hszinhua hírügynökséggel.
MTI
Újabb közös hadgyakorlatot kezdett hétfőn Dél-Korea és az Egyesült Államok.
MTI
Észak-Korea kilátásba helyezte vasárnap, hogy a "legsúlyosabban megbünteti" Dél-Koreát az Egyesült Államokkal közösen tartandó újabb hadgyakorlata miatt.
MTI
Robert Gates amerikai védelmi miniszter úgy gondolja, hogy a betegeskedő Kim Dzsong Il legkisebb fiának és várható örökösének bele kell tanulnia a "katonásdiba", és ezzel állnak kapcsolatban a Dél-Korea elleni provokációk.
MTI
A kommunista állam magát dicséri a videomegosztóra feltöltött klipeken, emellett tagadja, hogy köze lenne a dél-koreai hadihajó elsüllyesztéséhez.
Az észak-koreai tüzérség több sorozatnyi lövést adott le hétfőn a Sárga-tengerre abban a térségben, ahol Dél-Korea éppen befejezett egy haditengerészeti gyakorlatot.
MTI
Észak-Korea elfogott egy dél-koreai halászhajót, mert állítása szerint behatolt kizárólagos gazdasági érdekterületére a Koreai-félsziget keleti felén - közölte vasárnap a dél-koreai parti őrség.
MTI
Észak-Korea nagy hatótávolságú föld-levegő rakétákat telepített Dél-Korea melletti határa mentén - jelentette a Csoszun Ilbo szerdán dél-koreai katonai forrásra hivatkozva.
MTI