Jó erőben tartja magát a forint
Erősödött kissé, a 272-273 forintos euró jegyzési tartományban stagnált a forint árfolyama szerdán.
Erősödött kissé, a 272-273 forintos euró jegyzési tartományban stagnált a forint árfolyama szerdán.
Az euróövezet összesített bruttó hazai terméke (GDP) 2010 negyedik negyedévében a második becslés szerint 0,3 százalékkal, a februári első becsléssel megegyező értékkel nőtt - közölte az EU statisztikai hivatala az Eurostat.
2020-ban lehet érdekes az euró Magyarország számára - mondta Matolcsy György egy osztrák napilap csütörtöki számában megjelent interjúban.
Az euró erősödésével párhuzamosan szerdán napközben a forint is tovább erősödött: az eurót fél négy után nem sokkal 270,90 forinton - napi minimumán - jegyezték a bankközi kereskedelemben.
Alig változott a forint árfolyama a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben hétfő reggelre virradóra a nemzetközi bankközi devizapiacon.
Az euró erősödött, a dollár gyengült péntekre virradóra, a térségbeli devizák körében pedig a nemzetközi befektetői kockázatkerülés alakulásának függvényében gyengülésre lehet számítani.
„Beszédemnek nincsen semmilyen belpolitikai célja, mondanivalója, Európáról és az euróról szeretnék beszélni” – kezdte keddi előadását Bajnai Gordon a Budapesti Corvinus Egyetemen. Ezek után rejtély, miért tiltották ki az újságírókat erről a rendezvényről, amelyet Merre tovább Európa, merre tovább euró? mottóval hirdettek meg. Csak nem teszteli diszkréten, egyelőre a média kizárásával Bajnai a választói hangulatot, hogy eldöntse: indul-e 2014-ben a baloldal jelöltjeként?
Délutánhoz képest erősödött a forint a svájci frankkal és az euróval szemben a devizapiacon.
A svájci frankot 210 forint alatt jegyezték az eurót 271 forint körül.
Újra bevezették a pesetát törvényes fizetési eszközként Spanyolországban. Nem az egész területén, hanem egyetlen városában.
Enyhén gyengült a forint a legfontosabb nemzetközi valutákkal szemben hétfő reggelre virradóra a nemzetközi bankközi devizapiacon.
A forint erősödött csütörtök estére az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest a devizapiacon.
Az euró árfolyama március 2-án kora délelőtt jóval 273 forint fölé emelkedett, negyed 12-re pedig újra 272 forint közelébe süllyedt; a piac lassan megemészti a Széll Kálmán Terv számait.
Az euró gyengült szerdára virradóra a nemzetközi deviza kereskedelemben, a forint viszont tartotta kedden délután elért 272,50 körüli euró jegyzését.
Nem várnak komolyabb reakciókat a piactól az elemzők a kormány kedden napvilágot látó intézkedései nyomán. A nemzetközi események által meghatározott befektetői hangulatban inkább az befolyásolhatja negatívan a piacokat, ha a kiigazító reformcsomag a várakozásokkal ellentétben túlzottan „soványra” sikeredik.
7 óra előtt egy eurót 270,92 forinton jegyeztek a hétfő esti 270,78 forint után. A forint erősödött a többi fontosabb devizához viszonyítva.
A forint kedd estére gyengült a devizapiacon a svájci frankkal és az euróval szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt.
Izgalmak nélküli napot zárt szerdán a forint a bankközi devizapiacon.
Gyengült kissé a forint szerdán, az eurót kora délután 271,07 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a keddi 270,89 forint után.
Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi bankközi piacon valamennyi fontosabb devizával szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 271,69 forinton jegyeztek a hétfő esti 271,42 forint után.