#feljelentés

Feljelentést tesznek a békemenetesek az USA ügyvivője miatt
 

Feljelentést tesznek a békemenetesek az USA ügyvivője miatt

Várhatóan ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz a békemeneteket is szervező Civil Összefogás Fórum (CÖF) azzal kapcsolatban, hogy André Goodfriend, az USA budapesti ideiglenes ügyvivője saját bevallása szerint magyarországi korrupciós bűncselekményekről szerzett tudomást, ennek ellenére a nagykövetség azokról máig nem tájékoztatta a nyomozó hatóságokat – közölte a Magyar Nemzet.

hvg.hu hvg.hu

Feljelentést tesz a DK egyik miskolci jelöltjének kirúgása miatt
 

Feljelentést tesz a DK egyik miskolci jelöltjének kirúgása miatt

A Demokratikus Koalíció hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tesz az ügyészségen és az Egyenlő Bánásmód Hatóságnál, miután egyik volt miskolci képviselőjelöltjének az októberi választás után nem hosszabbították meg a szerződését az őt addig foglalkoztató önkormányzati cégnél.

MTI MTI


Feljelentették az V. kerületi fideszes polgármesterjelöltet
 

Feljelentették az V. kerületi fideszes polgármesterjelöltet

Juhász Péter, az Együtt-PM Szövetség társelnöke, V. kerületi polgármesterjelölt a Legfőbb Ügyészséghez fordult a Szerb utca 9. alatt található önkormányzati lakás "feltehető áron aluli eladása" miatt. A feljelentés kötelezettségszegés, csalás és hűtlen kezelés gyanúját valószínűsíti az ügyben. Az V. kerületi önkormányzat visszautasította a vádakat és Juhász Péter "drogos múltjával" vágtak vissza.

hvg.hu hvg.hu

Tanácstalanok a bírók a Pintér Sándorral szembeni feljelentésekkel
 

Tanácstalanok a bírók a Pintér Sándorral szembeni feljelentésekkel

Öt feljelentésre háromféleképpen reagált a Pesti Központi Kerületi Bíróság, pedig valamennyinek ugyanaz volt a tárgya. Pintér Sándor ellen április elején érkeztek a feljelentések, mert egy interjúban a belügyminiszter visszaélések elkövetésével vádolta meg azokat a rendőröket, akik a törvényi lehetőséget kihasználva korkedvezménnyel mentek nyugdíjba.

Cs. B. Cs. B.

ORFK:
 

ORFK: "A rendőri fellépés a lakosságot is közvetlen veszélynek tette volna ki"

Ha kellő számban, erőszakosan lép fel egy társaság, nem kell tartania a következményektől, mert a rendőrség nem fog közbe lépni – ezt a következtetést vonta le a Magyar Helsinki Bizottság az Országos Rendőr-főkapitányság határozatából, miszerint teljesen jogszerű volt, hogy a rendőrök nem avatkoztak közbe, amikor két évvel ezelőtt szélsőjobbos tömeg megtámadta a devecseri roma családok házát.

Cs. B. Cs. B.


Feljelentést tesz a Fidesz-logós lap miatt az MSZP
 

Feljelentést tesz a Fidesz-logós lap miatt az MSZP

Az MSZP csepeli szervezete szerint a Fidesz alpolgármestere és polgármesterjelöltje az önkormányzat pénzéből kezdte meg kampányát, ezért az ellenzéki párt hűtlen kezelés gyanúja miatt büntetőfeljelentést tesz Borbély Lénárd és az önkormányzat fideszes vezetői ellen.

MTI MTI


Pintér Sándor büntethetősége: Mi rágalom, és mi nem?
 

Pintér Sándor büntethetősége: Mi rágalom, és mi nem?

Az egyik bíró szerint Pintér Sándor belügyminisztert nem lehet feljelenteni, míg a másik szerint a bűncselekmény elkövetésére illetékes bíróságnak kell az eljárást lefolytatnia azokban a rágalmazási eljárásokban, melyek megindításáról a hvg.hu számolt be.

Cs. B. Cs. B.





Feljelentést tettek a szétlopott Virág cukrászda miatt
 

Feljelentést tettek a szétlopott Virág cukrászda miatt

Több berendezési tárgy eltűnt a szegedi Virág cukrászdából, sokat pedig megrongáltak, a felszámolóbiztos ezért feljelentést tett ismeretlen tettes ellen – írja a Délmagyarország. Az önkormányzat nemrég vehette birtokba a cukrászdát, amit év végén újra kinyithatnak, ha minden jól megy.

hvg.hu hvg.hu


Lesöpörte a rendőrség Bajnaiék feljelentését az MNB ügyében
 

Lesöpörte a rendőrség Bajnaiék feljelentését az MNB ügyében

Az Együtt-PM hűtlen kezelés miatt tett feljelentést, miután lapinformációk szerint a nemzeti bank százmilliárdnál is többet költ új ingatlanokra, egy Guarneri-hegedűre és egy Bruegel-festményre vagy a Design Terminál és a Zeneművészeti Egyetem támogatására. A rendőrség nem vizsgálta érdemben az állításokat.

MTI MTI


Kémvád: Putyin imperialista vágyaiért harcol a feljelentett jobbikos
 

Kémvád: Putyin imperialista vágyaiért harcol a feljelentett jobbikos

Ezer szállal Moszkvához kötődik Kovács Béla, aki ellen az Alkotmányvédelmi Hivatal tett feljelentést még a választások előtt. A jobbikos európai parlamenti képviselő öt éve azon dolgozik, hogy összefogja az EU szélsőséges pártjait, melyeket a radikalizmusukon kívül legfeljebb unióellenességük és az oroszbarát politikájuk köt össze. A Moszkvában rendszeresen megforduló Kovács sokáig a szervezet kincstárnoka volt, majd 2013-ban az elnök lett. Kovács csütörtökön visszautasította a vádakat, szerinte még csak megkeresést sem kapott a titkosszolgálatoktól.

Kovács Áron - M. László Ferenc Kovács Áron - M. László Ferenc