Borul a hűvösvölgyi közlekedés a kirándulószezonban
A Széll Kálmán tértől a Hűvösvölgy felé villamospótló buszok járnak a 61-es villamos helyett szombattól egészen október végéig.
A Széll Kálmán tértől a Hűvösvölgy felé villamospótló buszok járnak a 61-es villamos helyett szombattól egészen október végéig.
Nyitrai Zsolt és Kubatov Gábor együtt festik a Fidesz Lendvay utcai székházát - derül ki egy, a Facebookra feltöltött fotóból. Érdekesség, hogy a rendőrség szerint az épület területe életveszélyes.
Szeptember közepétől folytatják a pesterzsébeti villamosvágányok felújítását. Emiatt megváltozik az 51-es és 52-es járatok menetrendje – közölte csütörtökön a Budapesti Közlekedési Központ.
A kormány határozata alapján a tatabányai önkormányzat 1,3 milliárd forint uniós forrásra pályázhat az Óváros felújításához – mondta a város polgármestere kedden. Schmidt Csaba szerint a projektet két és fél hónapon belül kell benyújtani. A jövő év eleji közbeszerzési eljárások után kezdődhet a kivitelezés. A tervezésbe a helyieket is bevonják – ígérik.
Vízcső-rekonstrukciót végez a Fővárosi Vízművek szeptember közepétől november közepéig a XI. kerület több utcájában. Az építkezés ideiglenes forgalmirend-változásokkal és útlezárásokkal jár majd.
A sportpályákat és a tornatermeket is felújították minden józsefvárosi iskolában, hogy megfelelő környezetet biztosítsanak a mindennapi testnevelés órákhoz.
Befejeződött Szigetvár központjának felújítása, valamint az 1987-ben pénzhiány miatt félbehagyott, Makovecz Imre által tervezett Vigadó továbbépítése. A munkálatokra 613 millió forintot költöttek hazai és uniós forrásokból.
Összesen több mint 500 milliárd forintnak megfelelő euróért újjíttatja fel a bukaresti, a hágai és a ljubljanai magyar nagykövetség épületét a Külügyminisztérium - írja az Index.
Augusztus 1-jén született meg a kormányhatározat, amely csaknem 750 millió forint uniós és költségvetési támogatást biztosít a mintegy 930 millió forintos beruházáshoz.