#felújítás

Ősztől útfelújítások lesznek Budapesten
 

Ősztől útfelújítások lesznek Budapesten

Ősszel jelentős útfelújítások kezdődnek a fővárosban, a kiszemelt 13 útszakasz többsége a harmadik kerületet érinti, de várható felújítás az első, a második és a 23. kerületben is - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Zrt. a Napi Gazdaságot.

MTI MTI

Felújították Simontornya belvárosát
 

Felújították Simontornya belvárosát

Befejeződött Simontornyán a belváros és a vár környékének rekonstrukciója, amelynek keretében parkot alakítottak ki és felújították a Styrum-házat, valamint a Fried Művelődési Házat is.

MTI MTI


Jövő tavaszra újul meg a Ludovika Campus főépülete
 

Jövő tavaszra újul meg a Ludovika Campus főépülete

Tavaszra befejezik a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Ludovika Campusán a főépület felújítását – ezt mondta Fürjes Balázs kormánybiztos szerdán újságíróknak Budapesten. A teljes campust a tervek szerint 2015 szeptemberében, tanévkezdéskor vehetik birtokba a rendészeti és a civil közigazgatási képzések hallgatói. A nettó 25 milliárd forintos összköltségű beruházást 80 százalékban uniós forrásból finanszírozzák.

MTI MTI


Vonat járta be az új síneket Piliscsaba és Esztergom között
 

Vonat járta be az új síneket Piliscsaba és Esztergom között

Másfél hónap van a Piliscsaba és Esztergom közötti felújított vasútvonal műszaki átadásáig. A pályán végighaladt az első szerelvény, egy Desiro motorvonat. A 2-es vonal ezen szakasza korábban tele volt lassújelekkel, most azonban van olyan része, ahol 100 kilométer/óra sebességre is felgyorsíthatnak a vonatok.

MTI MTI

Alig költene felújításra a magyar ingatlantulajdonos
 

Alig költene felújításra a magyar ingatlantulajdonos

Banki kölcsön helyett saját zsebből renovál a magyar: a felújítást tervezők közel fele 300 ezer forint alatt költene ingatlanára. Egy friss kutatása szerint a hazai ingatlantulajdonosak egyharmada tervez felújítást, új házat csak 1 százalék építene, banki kölcsönt felújításhoz csak minden ötödik ember venne fel

hvg.hu hvg.hu

Rá sem lehet majd ismerni a Városligetre – itt vannak a tervek
 

Rá sem lehet majd ismerni a Városligetre – itt vannak a tervek

A Városligetbe tervezett Múzeum Negyed mellett 2020-ig megújul az állatkert, a Közlekedési Múzeum és a Petőfi Csarnok, új épületet kap a Fővárosi Nagycirkusz. A Szépművészeti Múzeum gipszmásolat-gyűjteménye az új komáromi Csillag Erőd Művészeti, Történeti és Hadkultúra Központba kerül majd.

MTI MTI