Számítógépezés után úgy fejbe rúgta társát egy 17 éves, hogy az majdnem meghalt
Szerda este tatai fiatalok verekedtek össze: a 17 éves életveszélyes sérülést okozott a 23 évesnek. A fiút őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását.
Szerda este tatai fiatalok verekedtek össze: a 17 éves életveszélyes sérülést okozott a 23 évesnek. A fiút őrizetbe vették, kezdeményezik előzetes letartóztatását.
hvg.hu
Egy tavaly nyári, horrorisztikus bűncselekmény ügyében emelt vádat több fiatal ellen a Somogy Megyei Főügyészség. A kamasz és már felnőtt társa kiraboltak, majd brutálisan összevertek egy Franciaországból hazatelepült idős férfit, végül felgyújtották a még magánál lévő, de magatehetetlen embert. Húszezer forintot zsákmányoltak így.
hvg.hu
A 17 éves lány fényes nappal az utcán késsel támadott meg embereket, és értékeik átadására kényszerítette őket. Néhány órával később elfogták.
hvg.hu
Egy 15 és egy 14 éves fiú lefogta osztálytársuk kezét, lehúzta nadrágját és lefotózta nemi szervét. Utána leitatták és meg is verték. A bántalmazás később megismétlődött, de akkor már nem maradt következmény nélkül. Az idősebbik fiúnak kezdeményezték előzetes letartóztatását, a fiatalabbik gyanúsított szabadlábon védekezhet.
hvg.hu
A megalapozott gyanú szerint a 17 éves fiatal az elmúlt három hónapban több vagyon elleni bűncselekményt követett el Kecskeméten.
hvg.hu
A 17 éves fiú veszekedés után olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A tinédzsert elfogták.
hvg.hu
Előbb egy 15 éves lány és 13 éves öccse fosztott ki késsel egy tinédzser lányt, majd fél évvel később az akkor már 14 éves fiú kisebbik öccsével egy tinédzser fiút rabolt ki. Az utóbbi esetben bántalmazás is történt. Az ügyészség vádat emelt a miskolci tinik ellen.
hvg.hu
A fiú az iskolában megfenyegetett és szidalmazott egy ott dolgozót, miután az vissza akart kérni tőle egy lopott mobiltelefont.
hvg.hu
Egy tavaly nyári, siófoki autórablás ügyében vádat emelt az ügyészség. A kocsit egy fiatalkorú fiú vitte el, miután lerázta az autóba kapaszkodó tulajdonost.
hvg.hu
A 15, 16 és 17 éves fiúk a gyanú szerint megrongálták a sírokat, meggyalázták az eltemetettek földi maradványait, és komoly anyagi károkat okoztak a temetőt körbevevő kerítésben is.
hvg.hu
A fiú tavaly decemberben a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazott egy 80 éves férfit, hogy az a kórházban belehalt a sérüléseibe.
hvg.hu
A fiút egy salgótarjáni boltban értek tetten. A rendőrök kiderítették, hogy előtte egy másik üzletből próbált kozmetikai cikkeket ellopni. A fiút szabálysértési őrizetbe vették.
hvg.hu
13, 14, 16 és 17 éves fiúk támadtak meg egy másik tinédzsert. A rendőrség hamar elfogta őket, kezdeményezik előzetes letartóztatásukat.
hvg.hu
Az ózdi fiatalkorú rablót a rendőrök elfogták, a bíróság már elrendelte előzetes letartóztatását.
MTI
Egy mezőtúri lakatlan házba tört be az a 15 éves fiú, akit eltűnés miatt körözött a Karcagi Rendőrkapitányság.
hvg.hu
Garázdaság miatt emelhetnek vádat egy hajósi tinédzserrel szemben, aki dobócsillaggal támadt rá emberekre egy jánoshalmi kocsmában.
HavariaPress
Lezárta a rendőrség a nyomozást egy tavaly nyári gyermekotthoni balhé ügyében.
hvg.hu
A tett idején 15 éves fiú dinnyét akart lopni, és amikor ez nem jött össze, bosszúból fel akarta gyújtani a gazda házát. A bíróság szerint ez előre kitervelten, aljas indokból, különös kegyetlenséggel, több emberen elkövetett emberölés.
hvg.hu
Két amerikai tini többször is késsel kényszerített szexre egy 16 éves autista fiút Marylandban. A lányok mobiltelefonjaikkal filmre vették az erőszakot, köztük azt is, amikor a fiúnak állatokkal kellett közösülnie. Az erőszaktevőket egyebek mellett súlyos testi sértéssel és gyermekpornográfiával vádolják.
hvg.hu
A támadó 16 fiatalt őrizetbe vették, rablás megalapozott gyanúja miatt indítottak eljárást ellene.
MTI