szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A 17 éves fiú veszekedés után olyan súlyosan bántalmazta édesanyját, hogy a nő belehalt sérüléseibe. A tinédzsert elfogták.

Egy veszekedés után olyan súlyosan bántalmazta anyját egy 17 éves fiú, hogy a nő életét vesztette – közölte a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság.

Az emberölés csütörtök délelőtt történt Hatvanban.

A rendőrök a helyszín közelében fogták el a tinédzsert. Emberölés megalapozott gyanújával nyomoznak az ügyben.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
A hűvös szenvedély mestere – 100 éve született Mészöly Miklós

A hűvös szenvedély mestere – 100 éve született Mészöly Miklós

Az indiai kormány kezdi felfogni, hová fajulhat az agrárreform elleni parasztmozgalom

Az indiai kormány kezdi felfogni, hová fajulhat az agrárreform elleni parasztmozgalom

A luxuslakások árait nem törte le a járvány

A luxuslakások árait nem törte le a járvány