Messi ölelést küldött a legendás támadónak
Gerd Müllernek küldött dedikált Barcelona-mezt Lionel Messi.
Gerd Müllernek küldött dedikált Barcelona-mezt Lionel Messi.
MTI
"Váratlan segítséget" kapott a román válogatott a Magyarország elleni budapesti "létfontosságú" mérkőzés előtt, amelyet a világbajnoki selejtezőben vív a két együttes - írta szerdán a Gazeta Sporturilor című román sportújság a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) döntését kommentálva, amely szerint a március 22-i találkozót zárt kapuk mögött játsszák Budapesten.
MTI
Az MLSZ úgy döntött, mindenképpen fellebbez, amint megkapta a FIFA-büntetésről szóló hivatalos értesítést. A szövetség aránytalannak érzi, hogy egy barátságos meccsen történtek miatt egy sorsdöntő meccsen kell letöltenie a büntetést. Eközben a Facebookon gyülekeznek azok, akiket felháborít a FIFA-büntetés.
MTI
Demonstráció szervezését javasolja a stadion mellé a magyar labdarúgó-válogatott következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzésén a Jobbik elnök-frakcióvezetője azzal kapcsolatban, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottságának döntése értelmében a meccset zárt kapuk mögött kell lejátszani március 22-én.
MTI
Orbán Viktor a zürichi FIFA-gálán lőtt fotókat töltött töltött föl magáról a Facebookra. Az Aranylabda és a legszebb gólért járó Puskás-díj átadóján a miniszterelnök Puskás Ferencné Hunyadvári Erzsébettel, Josep Guardiola volt barcelona sikeredzővel, Miroslav Stoch gólszépségverseny-győztessel, Sepp Blatter FIFA-elnökkel, valmaint Michel Platini UEFA-elnökkel és Gerard Depardieu filmszínésszel is látható. A rendezvényen egyébként Lionel Messi kapta meg az Aranylabdát,már zsinórban negyedszer.
hvg.hu
A magyar válogatott a következő, Románia elleni hazai világbajnoki selejtezőmérkőzését zárt kapuk mögött köteles lejátszani március 22-én – így döntött a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) fegyelmi bizottsága. Az MLSZ szerint a FIFA "szankciója túlzottnak és igazságtalannak tűnik".
MTI
Lionel Messi aranylabdája elvitathatatlan, nem úgy pöttyös szmokingja, amiben hétfőn átvette a FIFA Aranylabdáját 2009 óta a negyedik alkalommal.
hvg.hu
A FIFA-Aranylabda 2012-es jelöltjei a portugál Cristiano Ronaldo, a spanyol Andres Iniesta és az argentin Lionel Messi voltak. Messi négy egymás követő évben kapta meg az elismerést, ezzel rekordot döntött.
hvg.hu
A szlovák Miroslav Stoch nyerte az év legszebb góljáért járó, idén negyedik alkalommal átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) zürichi éves gáláján vehetett át a győztes.
MTI
MTI
hvg.hu
Tervei szerint a következő szezonban visszatér a kispadra Josep Guardiola, az FC Barcelona korábbi vezetőedzője.
MTI
"Rendezetten folyik a kormány és a hallgatók között a tárgyalás" - ezért gondolta úgy Orbán Viktor, hogy a Hallgatói Hálózat meghívása helyett a FIFA invitálására bólint rá - írja az Origo. A kormányfő így ma az Aranylabda-díj átadását élvezheti a hallgatókkal való egyeztetés helyett.
hvg.hu
Nem megy el Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfői, zürichi gálájára José Mourinho, a Real Madrid vezetőedzője. Annak ellenére döntött a távolmaradás mellett, hogy benne van az első háromban az edzők között.
MTI
Orbán Viktor kormányfőt, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia alapítóját idén is meghívta a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) hétfőre, a zürichi Kongresszusi Központban rendezendő gálaünnepségére - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t. Ezen az eseményen adják majd át a legszebb gólért járó Puskás-díjat.
MTI
A zürichi Kongresszusi Központban rendezi szokásos évi gálaünnepségét hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA). Egyebek mellett a FIFA és a France Football magazin által közösen odaítélt FIFA-Aranylabda díjat, illetve a legszebb gólért járó Puskás-díjat is átadják.
MTI
A magyar labdarúgó-válogatott két helyet rontva a 32. a nemzetközi szövetség (FIFA) legfrissebb, szerdán nyilvánosságra hozott világranglistáján, melyet továbbra is a világ- és Európa-bajnok Spanyolország vezet.
MTI
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) ismét örökös eltiltással büntette a korábban korrupciógyanúba keveredett Mohamed bin Hammamot, az ázsiai konföderáció (AFC) elnökét, aki egyúttal a futballal kapcsolatos minden posztjáról lemondott.
MTI
A leendő vb-helyszínek ellenőrzésének utolsó szakaszához érkezett a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA), amelynek főtitkára, Jerome Valcke a szervezők képviselőivel közösen látogatja meg ezen a héten Rio de Janeirót, Sao Paulót és Curitibát.
MTI
Különleges engedélyt kér a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségtől (FIFA) Didier Drogba, aki azt szeretné elérni, hogy az átigazolási időszakon kívül is elhagyhassa - kölcsönben - kínai klubját.
MTI
"A túlzott alázat nem jó dolog" - mondta a Real játékosa, aki utoljára 2008-ban kapta meg a FIFA legjobb játékosának járó elismerést. Ugyanakkor Ronaldo szerint riválisa, Messi is nagy tiszteletet érdemel.
MTI
A spanyol bajnok Real Madrid hat, ősi riválisa, az FC Barcelona pedig öt futballistát ad arra a 23 fős szűkített listára, amelyről a 2012-es Aranylabda három jelöltjét nevezi majd meg a nemzetközi szövetség (FIFA) és a France Football magazin.
MTI