Az eddig veretlen Ferencváros nagyon kikapott az Európa-ligában
Mindez azt is jelenti, hogy kicsúszott a kiemeltek közül a Fradi és játszania kell a 16 közé jutásért.
Mindez azt is jelenti, hogy kicsúszott a kiemeltek közül a Fradi és játszania kell a 16 közé jutásért.
HVG
A román labdarúgó-szövetség 1,85 millió forintos bírságot szabott ki az erdélyi klubra.
MTI
Kedd este kiderült, melyik az a nyolc csapat, amelynek nem kell újabb meccset játszania a 16 közé kerülésért.
MTI
Kristoffer Zachariassen fél év múlva megszerezheti a magyar állampolgárságot, így ő is megfelelhet az MLSZ „magyarszabályának”.
HVG
Franko Kovacevic már bemutatkozott a csapatban, amely most a román–magyar kettős állampolgár Marius Corbu játékjogát is megszerezte. Így pótolhatják a nemrég eladott két magyar focistájukat.
HVG
A szenegáli kormányfő szerint „sportérzelmek” váltották ki a „túlkapásokat”.
HVG
A Pogon Szczecinben magyar csapattársa is lesz a válogatott védőnek, hiszen Molnár Rajmund is itt játszik nyár óta.
HVG
A bojkott ötletét egy svájci ügyvéd vetette fel, elsősorban a minneapolisi események miatt. A volt FIFA-elnök mellé állt.
HVG
Papp Bence szerint kizárólag a 20 éves játékos érdeme, hogy bő egy év alatt az NB II-től az angol élvonalig jutott.
MTI
Csoboth Kevin egyoldalúan bontott szerződést a török klubjával, ahol kéthavi fizetésével tartoztak neki. Most új csapatot keres, de csak olyan bajnokságba tud igazolni, ahol tavasszal kezdődik az új idény.
HVG
A szurkolók online szavazáson döntöttek a névváltoztatásról, amivel visszatérnek a korábbi hagyományokhoz.
HVG
HVG
MTI
Marco Rossi a tervek szerint négy-öt új játékost is meghív a keretbe.
MTI
Az utolsó fordulóban dől el, hogy kiemeltként jut-e tovább a magyar bajnok.
A Cercle Brugge szurkolóit a közrend megzavarása miatt ítélték el.
HVG
A Liverpool középpályása a sorfal alatt, laposan lőtte a kapuba a labdát a Marseille ellen.
HVG
Ravasz gólt lőtt a magyar válogatott csapatkapitánya. Sallai Roland csapata döntetlent játszott a vendég Atlético Madriddal.
MTI
Franko Kovacevic a szlovén Celjében 28 mérkőzésen 25 gólt szerzett.
MTI
Boldogan maradna az Anfielden, de semmi sem biztos.
HVG
Úgy érzi, „féledző”, mert nem tudja azokat szerepeltetni, akiket igazán szeretne. Szerinte játszhat valaki hihetetlenül jól az Európa-ligában, de utána azt kell mondania neki, hogy „bocs, vasárnap nem játszol, mert az elnök úr megváltoztatta a kibaszott szabályt”. A Fradinál nem egyedi eset, hogy valaki élesen bírálja Csányi Sándort, Kubatov Gábor klubelnök hónapok óta tartó szócsatát vív az MLSZ-vezérrel.
HVG
Tóth Alex ugyan még csak 20 éves, de már alapembere a magyar válogatottnak, a Bournemouth pedig talán az egyik legjobb helyszín arra, hogy kihozza magából a maximumot. Ha csak Kerkez Milos példáját vesszük alapul, láthatjuk, hova lehet innen eljutni, hogy Antoine Semenyót, Illja Zabarnyit, vagy Dean Huijsent már ne is említsük.