Ferencváros–Dinamo Zagreb-meccs lesz a BL-selejtezőben
Ahogy egy éve, úgy ezúttal is a Dinamo Zagrebbel csap össze a Ferencváros a BL harmadik selejtezőfordulójában.
Ahogy egy éve, úgy ezúttal is a Dinamo Zagrebbel csap össze a Ferencváros a BL harmadik selejtezőfordulójában.
Zárt kapuk mögött játszotta a Nemzetek Ligájában a második meccsét a magyar válogatott az oroszok ellen, a tét az volt, hogy melyik csapat kerül veretlenül a csoport élére.
Az NB II.-es csapatnál hat játékos, egy edző és egy klubvezető fertőződött meg. Az NB I.-ben szereplő Paksnál is több fertőzött van.
Fényes korszak zárulhat le az utóbbi hónapokban megroggyant Barcelona futballcsapatánál, miután távozik minden idők egyik legjobb játékosa, Lionel Messi. Otthona és több száz milliós üzletei azonban még a katalán fővároshoz kötik.
Az U21-es válogatottal játszottak volna holnap edzőmeccset, az elmarad.
Sajtóhírek szerint Ángel Di MAríával és Leandro Paredesszel jöttek haza Ibizáról.
Kezdődik a magyar válogatott szezonja csütörtök este Törökország ellen. Rossinak nemcsak a magyar tehetséggondozással, és a válogatottak hátrányba kerülésével kell szembenéznie, hanem azzal, hogy a koronavírus akár egyik napról a másikra is boríthat mindent, miközben ő épp fiatalítani kezdett. Ha bejön neki, legenda lesz.
Az UEFA és a magyar hatóságok tárgyalásain múlhat, hogy egyáltalán megtartják-e a mérkőzést.
Előbb persze tovább kellene jutni a második fordulóban.
Kisorsolták a második selejtezőkör meccseit.
Már hat újonc van a magyar válogatott keretében.
A gyermekek egy nádfedeles szerkezet alá bújtak az erős vihar miatt, amikor a villám lecsapott.
A kupagyőztes Budapest Honvéd hosszabbításban 2-1-re legyőzte finn vendégét, az Inter Turku együttesét a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. A Fehérvár tizenegyesekkel ment tovább.
A Puskás Aréna nézőterének harmadát használhatják ki, így körülbelül 20 ezren lehetnek majd a meccsen. Ezzel vizsgálják a korlátozások hatását is.
Jóval értéktelenebb kerettel győzött a Fradi Glasgow-ban, ráadásul kapura is alig lőtt ehhez.
A Sheffield Unitednél, a Brightonnál és a West Ham Unitednél is lehetnek fertőzött játékosok.
Újra jöhet a horvát Dinamo, de összekerülhetnek a Crvena Zvezdával vagy a Maccabi Tel-Avivval is.
A magyar bajnok 2-1-re nyert a skót Celtic Glasgow otthonában, ezzel bejutott a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének harmadik fordulójába.
A Budapest Honvéd bő felnőttkeretében lett két játékos tesztje pozitív, a tartalékcsapat NB III-as bajnokiját el is halasztották, az első csapat egyelőre készül az Európa Liga-selejtezőre.