#forgalomkorlátozás



Felbolydul vasárnap Budapest közlekedése
 

Felbolydul vasárnap Budapest közlekedése

Forgalomkorlátozásokra kell számítani vasárnap Budapesten a nándorfehérvári diadal emléknapjának eseményei miatt, több BKV-járat menetrendje is módosul - közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.

MTI MTI

Átvizsgálták a lőszerrel teli vasúti pályákat
 

Átvizsgálták a lőszerrel teli vasúti pályákat

Vasárnap hajnalban megszűnik a lőszermentesítés miatti jelentős forgalomkorlátozás, ekkortól a Budapest Nyugati pályaudvar-Szolnok-Nyíregyháza-Debrecen-Záhony, valamint a Budapest Keleti pályaudvar-Miskolc-Nyíregyháza vasútvonalon valamennyi személyszállító vonat közlekedik - közölte a MÁV-Start Zrt. szerdán a honlapján.

MTI MTI


Szentmise és felvonulás miatt lesznek lezárások Budapesten a hétvégén
 

Szentmise és felvonulás miatt lesznek lezárások Budapesten a hétvégén

Augusztus 31-e és szeptember 2-a, péntek és vasárnap között rendezik meg Budapesten a Genfest nemzetközi fesztivált. A rendezvény nagyobb részt a Papp László Budapest Sportarénában zajlik majd, azonban a résztvevők felvonulása és az általuk tartott szentmise alatt forgalomkorlátozásokra és tömegközlekedési változásokra kell számítani a fővárosban.

hvg.hu hvg.hu

Jelentős forgalomkorlátozás lesz a Jobbik megemlékezése miatt Budapesten
 

Jelentős forgalomkorlátozás lesz a Jobbik megemlékezése miatt Budapesten

Szombat délután a Jobbik és más radikális szervezetek megemlékeznek a Magyar Gárda alapításának ötéves évfordulójára a budapesti Hősök Terén, emiatt forgalomkorlátozások lesznek a fővárosban, több tömegközlekedési eszköz pedig módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken.

MTI MTI



A Március 15. téren forgat Bruce Willis
 

A Március 15. téren forgat Bruce Willis

Július 10-én és 11-én a Március 15. tér Erzsébet hídtól délre eső részén lesznek lezárások Bruce Willis a Good Day to Die Hard című filmjének forgatása miatt - közölte a BKK.

hvg.hu hvg.hu


Filmet forgatnak: lezárják a hétvégén a Hősök terét
 

Filmet forgatnak: lezárják a hétvégén a Hősök terét

Filmforgatás, illetve rendezvények miatt forgalomkorlátozásokra, útlezárásokra kell számítani a hétvégén a fővárosban; több BKV-járat módosított útvonalon közlekedik majd - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) pénteken az MTI-vel.

MTI MTI





Forgalomkorlátozás lesz a Király utcában a hétvégén
 

Forgalomkorlátozás lesz a Király utcában a hétvégén

A VI. kerületi Király utcát 2012. április 14-én és 15-én, szombaton és vasárnap a Károly körút és a Nagymező utca között rendezvény miatt lezárják a gépkocsiforgalom elől. A környéken több másik utcában is forgalomkorlátozásokra kell számítani.

hvg.hu hvg.hu