#fotógráfia
Aki mindig „elég közel volt” – megnyílt a világ első, állandó Robert Capa életmű-kiállítása
New York és Tokió mellett Budapest lett Friedmann Endre, vagy ahogy a világ ismeri, Robert Capa hagyatékának legfontosabb őrzője.
2022 is képtelen év volt, ezt mutatja be az Év fotói kiállítás
A Capa Központban május 27-ig megtekinthető kiállítás főbb díjait nem a hazai napi politika vitte el.
A legnagyobbakkal dolgozott, mégis elfeledve halt meg – Ergy Landau fotói Budapesten
A budapesti zsidó családban született művész az 1920-as években Franciaországba emigrált. Munkái a Mai Manó Házban láthatók vasárnapig, május 14-ig.
Harminc év után hazatért művészeti kollekciót láthatunk Balatonfüreden
A Párizsból hazakerült képzőművészeti és fotográfiai gyűjtemény zömében konkrét és geometrikus művészetet vonultat fel. Az állandó kiállítás címe: Európa összeköt.
Nem veszi át a díjat a fotós, aki egy mesterséges intelligencia által készített fotóval nyert
Mesterséges intelligencia alkotta a Sony World Photography Awards egyik idei kategóriagyőztes fotóját, a pályázat benyújtója elmondta: vitát akart generálni a képpel, és nem veszi át a díjat.
Menekült magyar képzőművészek sokasága írt történelmet a Hitler előtti Berlinben
Az 1920-as években kivándorolt magyar művészeknek adott biztonságos alkotóhelyet a kozmopolita, modern Berlin. Munkáikat fogta össze a német fővárosban, a Berlinische Galerie-ben, a Magyar Modern – Magyar művészet Berlinben 1910–1933 című nagyszabású kiállítás.
Nyers őszinteséggel mutatta be az apartheidet Juhan Kuus - Most itthon is láthatók legjobb képei
Emberközpontú, a történelmi események mögött a társadalmi összefüggéseket, igazságtalanságokat kereső képeivel lett világhírű az észt szérmazású fotográfus.
Móricz-Sabján Simon kapta az idei Capa-nagydíjat, az alföldi sorsfordulatokat örökíti meg
A díjazott az életmód változásait dokumentálja.
A fényképezés sem lenne magyarok nélkül olyan, ahogy ma ismerjük
1840. augusztus 29-én készül a Budai várról ez első dagerrotípia, ezt a dátumot választották a magyar fotográfia napjának. A fotográfia történetében jelentős szerepe volt magyar felfedezőknek.
Elloptak egy ikonikus Churchill-fotót a kanadai Château Laurier szállodából
Valaki hamisítványt rakott a helyére.
Káprázatos képek készültek a rózsaszínbe borult Antarktiszról
Lila, rózsaszín, ciklámen színekben pompázott július elején az ég az Antarktisz felett, ezáltal a hóval borított Scott déli-sarki kutatóállomás is mesébe illő árnyalatot kapott. A jelenség mögött egy vulkánkitörés áll.
Megvan az idei év Hemző-díjasa
Ruprech Juditnak ítélte a zsűri a 2022-es Hemző-díjat. A pécsi fotográfus klasszikus stílusban megfogalmazott sorozatai a mai kor legfontosabb problémáival, a globális felmelegedés veszélyeivel, illetve a megváltozott magyarországi viszonyok közötti új élet- és gazdálkodási stratégiákkal foglalkozik. A nyimi és nagyszékelyi ökoközösségeket bemutató fotóesszéiben a humánumnak és a közösség erejének döntő jelentőségét hangsúlyozza.
„Úgy írt rám valaki, hogy fotózz le, én igazi panelproli vagyok!”
A lengyel Łódź városának panelházairól és környékéről készített fotóit állította ki a Budapest Fotófesztivál részeként a K11 Művészeti és Kulturális Központban Olajos Ilka, a MOME mesterszakos fotográfus hallgatója. A munka azonban nemcsak egy erasmusos projekt, hanem egy jóval nagyobb portfólió része volt, Olajos Ilka ugyanis évek óta fotózza a budapesti panelházakat is, képeivel megjelenítve a lakótelepek nosztalgikus hangulatát és különleges formaiságát. Panelházakról és lakótelepekről szóló cikksorozatunk részeként kiállítása zárónapján beszélgettünk a fiatal fotográfussal.
A kísérleti fotográfia szerelmeseinek nyílt kiállítás Budapesten
A megszokottól eltérő anyagokkal és eljárásokkal dolgozó fotóművészek alkotásaiból nyújt változatos körképet a Budapest FotóFesztivál zárókiállítása.
Műfajteremtő strandfotókból nyílt kiállítás a Műcsarnokban
Évtizedek óta örökíti meg fényképezőgépével a világ strandjait és strandolóit a brit Martin Parr, akinek fürdőzős fotói egyszerre viccesek és szociálisan érzékenyek. Képeiből a Műcsarnokban nyílt kiállítás a Budapest FotóFesztivál programsorozat részeként.
A műgyűjtő, aki nem a művet, hanem a művészt szereti – kiállításajánló Veiszer Alindával
Madeleine Millot-Durrenberger budapesti tárlata a Mai Manó Házban rejtett önvallomás.
Keleti Éva: Nem mindennap születnek olyanok, akik túlélik a saját idejüket
Sokszor elgondolkodik, mi történt volna, ha nem hagyja ott az egyetemet, vagy,ha emigrál 1956-ban. Mint mondja, a döntés meghozatalának pillanatában nem vagyunk tisztában a következményekkel. Egy biztos, ha nem látja előre a jövőt, akkor is a fotográfiát választotta volna szakmájául. Keleti Éva soha nem bánt meg semmit. Érzése szerint mindig azt cselekedte, amit kellett. Élete kilencven éve olyan volt, mintha egy pillangó hátán repülte volna végig. Ez a repülés élmények és elismerések sokaságát adta, és persze ő is visszaadhatott ebből valamit. Hozzájárult ahhoz, hogy a 20. század második felének színházi világa és szereplői ne essenek ki a köztudatból.
Kollektív Fotográfia: nem hagyják veszni a XX. századi magyar fotóörökséget
A nonprofit vállalkozás első nagy dobása egy 333 fényképes válogatás volt a Fortepan kincseiből, de indulnak az új projektek is.
A fotográfia ereje el tudja emelni a valóságot - 90 éves Keleti Éva
Augusztus 18-án ünnepli 90. születésnapját Keleti Éva Kossuth-, Balázs Béla- és Prima Primissima díjas fotóriporter, érdemes és kiváló művész, a magyar fotográfia nagyasszonya.

Orbán árulása: a haza lehet ellenzékben, a gyűlölőknek odavetve, amíg ő hatalmon maradhat
Antall József 15 millió magyar miniszterelnöke akart lenni. Orbán Viktor már megelégszik azzal, ha nem egészen kétmillióé.
Nagyon felment a fideszes propagandaharcosok zsoldja
Hiába az 5,8 milliárd forint támogatás, 760 millió forint veszteséget hozott össze a Megafon. A személyi kiadások nagyot ugrottak, 877 millió forintról 1,3 milliárdra.
A Moody’s 1-est jósol idénre a magyar gazdaságnak
Félő, hogy a kormány választási osztogatásba kezd, miközben a gazdaság idén mindössze egy százalékkal nő.
Majdnem minden parlamenti párt veszteséges, a legnagyobb, 30 milliós egyéni adományt a Tisza kapta
Közzétették a pártok a kötelező pénzügyi beszámolókat.
Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban
Az akkugyártás küszködik, a dél-koreai SK-cégek is hatalmas veszteséget hoztak össze 2024-ben.
Tarlós István: Nem értem, Karácsony miért a kormányt hibáztatja? Mindig más a felelős?
„Karácsony mindig ügyesen kimozogja ezeket a helyzeteket, de most sarokba szorítják.”
Budapest hihetetlen város - az Iron Maiden megköszönte új turnéjuk első, teltházas koncertjeit
Nem is kezdődhetett volna jobb helyen az új koncertkörútjuk.
Itt a nyár, a jövő héten akár 34 fok is lehet
Számítani kell záporokra, zivatarokra is.
Teljesen a Molé lesz a Műegyetemet fenntartó cég
Versenyeztetés nélkül, fenntartva az állam különleges jogait.
Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit
Elszálltak a költségek a Budapest-Belgrád-projektben kulcsszereplő R-Kordnál.
Új magasságokban a kormányzati sikerkommunikáció: harmadik éve dicsekednek ugyanazzal a fejlesztéssel
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Egy belső sávban „ragadt” autóst büntettek a rendőrök – videó
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Balogh Gábor az öttusasikerekről: „Ezekben az eredményekben sem a szövetség, sem én nem fogunk díszelegni”
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.