„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nyolc hét: Magyar fotográfusok a járvány idején címmel nyílt kiállítás a Capa Központban. Ebből mutatunk most képeket.
A Capa Központ nyolc héten keresztül követte figyelemmel a virtuális térben kortárs magyar fotósok tevékenységét a járvány idején. A legjobb képeket - melyek a fotográfusok nyilvános Instagram-profilján jelentek meg először - az intézmény blogján folyamatosan közzétették, most pedig egy pop-up kiállítás keretében a valós térben is bemutatják a képeket, emléket állítva ezzel az elmúlt hónapok eseményeinek.
"Mindannyian máshogy éltük meg a koronavírus-járvány időszakát, különböző módon reagáltunk rá, különféle tapasztalatokat szereztünk. A pandémia és annak következményei a fotográfusok életét is jelentősen befolyásolta, ettől függetlenül azzal foglalkoztak, amivel amúgy is szoktak: fotóztak. Igaz, nem pont azt, amit, és nem pont úgy, ahogy korábban: voltak, akik otthon maradtak, és egyfajta vizuális karanténnaplót készítettek, mások még ilyenkor is kimentek az utcákra, hogy megörökítsék a megváltozott életkörülményeket és városképet. A radikálisan átalakult tér- és időtapasztalat az ablakon kívül és belül is megmutatkozott: felhúzott és eldobott kesztyűk és maszkok; fertőtlenített helyek és gyümölcsök; üresen maradt városi és újra felfedezett, belakott otthoni terek; egymásba folyó ünnep- és mindennapok" - írja a Capa Központ a közleményében.
A kiállításon 39 fotográfus alkotása látható, többek között a hvg.hu munkatársának, Máté Péternek a munkája is.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.