Ikerpár fulladt egy tóba Hegyeshalomnál
A katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek elmondta, a gyerekeket már nem tudták újraéleszteni.
A katasztrófavédelem ügyeletese az MTI-nek elmondta, a gyerekeket már nem tudták újraéleszteni.
Egy 48 éves férfi halt meg a Balatonban, holttestét este 7 óra körül találták meg.
Megtalálták annak a 16 éves fiúnak a holttestét, aki fürdőzés közben tűnt el a Tiszában vasárnap - tudatta hétfőn a keresésben részt vevő miskolci Spider Mentőcsoport vezetője.
Megtalálták a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyékládháza mellett található Gólem-tóban azt a 18 éves fiatalembert, aki csütörtökön merült el a vízben - tájékoztatta a rendőrség pénteken.
Megtalálták a holttestét annak a komádi fiúnak, aki csütörtök délután tűnt el a Sebes-Körösben - közölte Vezendi Jánosné rendőr őrnagy az MTI-vel.
Nagy erőkkel keresik azt a 10 éves fiút, aki csütörtök délután eddig ismeretlen körülmények között beleesett, majd elmerült a Sebes-Körösben Komádi térségében - tájékoztatta a térségi katasztrófavédelmi igazgatóság ügyeletese az MTI-t.
Kedden éjjel holtan találták meg az Orfűn aznap este eltűntként keresett fiatalembert - közölte a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Egy évtizeddel a "csaknem" vízbe fulladást követően a túlélő gyerekek nagy többsége jól van, életminősége hasonló, mint a halálközeli élményt át nem élt kortársaiké - állapították meg finn kutatók.
A nyírjesi tóba fulladt Balassagyarmaton egy 17 éves fiú csütörtökön - közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Holttestet találtak a Keleti-főcsatornában Tiszavasvárinál - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyelete hétfőn az MTI-vel.
Kedden fulldhatott a Tiszába az a férfi, akinek a holttestét szerdán húzták ki a folyóból.
Eltűnt egy 51 éves férfi a Szamosban, a mentőcsapatok megkezdték a keresését - közölte a rendőrség vasárnap.
Két fiú tűnt el fürdőzés közben a Tiszában szombaton; egyikük vízbe fulladt, társát jelenleg is keresik a mentőcsapatok - közölte a rendőrség vasárnap.
Játék közben a nyakára tekeredett sál miatt halt meg az 10 éves fiú, akit a szülei eszméletlen állapotban találtak a házuk egyik szekrényében.
Úgy tudni, a kicsi etetés közben lett rosszul, a mentők többször is megpróbálták újraéleszteni - adta hírül a hir24.hu.
Legkevesebb 22 ember megfulladt, amikor egy komp felborult a Nílus dél-egyiptomi szakaszán - közölte a Mena hivatalos egyiptomi hírügynökség pénteken.
A 63 éves férfi az este feltehetőleg a vizet akarta kiszivattyúzni a telken lévő másfél méter mély aknából, amikor beleesett. Holttestét reggel találta meg egyik hozzátartozója.
A hirado.hu szerint a kislány étkezés után lett rosszul, így a fulladását valamilyen élelmiszer okozhatta.
A holttestre a férfi felesége talált rá a Széksósi út mellett vasárnap délelőtt.
Gyalog tartott Sajókazára, amikor elsodorta a megáradt folyó. Egy fában kapaszkodott meg, de csak nehezen tudott kimászni a vízből.