David Beckham filmet készít saját magáról
A dokumentumfilmet a Netflix fogja leadni, és bár Beckham saját cége készíti, azért állítólag szó lesz majd benne a számára kínosabb ügyekről is.
A dokumentumfilmet a Netflix fogja leadni, és bár Beckham saját cége készíti, azért állítólag szó lesz majd benne a számára kínosabb ügyekről is.
A tíz legjobban fizetett labdarúgó listájára heti 350 ezer font, nagyjából 160 millió forint a belépő. A listavezető francia futballista egy hét alatt annyit keres, mint egy magyar pedagógus 60 év alatt.
Martin Hinteregger 29 évesen akasztja szögre a cipőt, állítása szerint már a szezon elején is ezt tervezte. A sztori pikantériája, hogy csapata, az Eintracht Frankfurt szurkolói híresen antirasszisták.
Két újonnan feljutó, és egy szaúdi kézbe került klub küzdhet a 24 éves válogatott védő aláírásáért.
A vizes sportokat tömörítő FINA már döntött, de több más szövetség is elemzi a helyzetet.
A mémekkel világhírűvé tett magyar „fotómodell” ott segít, ahol tud.
A Juventus világbajnok legendája egy olasz gyerekfoci-tábor nagyköveteként érkezett Budapestre, ahol a magyar válogatottról, egykori csapatáról és az örökségéről is beszélt.
Spanyol lapértesülések szerint nem számol vele Xavi a Barcelonánál, részben a pályán kívüli dolgai miatt.
Beleegyezett szerződése felbontásába Dárdai Pál, aki ezzel távozik a Hertha BSC-től. Német sajtóértesülések szerint hét számjegyű összeggel vigasztalódhat.
Wales válogatottja legjutóbb 1958-ban szerepelhetett vb-n. Ukrajna nem lesz ott Katarban.
Marco Rossi elégedetten nyilatkozott az angol válogatott felett aratott történelmi győzelem után, és elsősorban a csapata egységét dicsérte. Gareth Southgate szerint nem voltak elég élesek.
Az európai labdarúgó-szövetség szerint a szombaton történteknek sohasem szabad megismétlődniük.
A magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya szerint a szakmai stáb és a csapat is tisztában van azzal, hogy milyen minőséget képviselnek a Nemzetek Ligája-ellenfelei.
Botka Endre nem játszhat a magyar labdarúgó-válogatott júniusi Nemzetek Ligája-mérkőzésein.
A vendég Slovan Bratislava 2-1-re legyőzte a Ferencvárost a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében a Groupama Arénában. A vezetést a hazai csapat szerezte meg, a szlovák együttes azonban öt perc alatt fordított.
A nemzetközi Sportdöntőbíróság a háború miatt továbbra sem engedi elindulni az orosz csapatokat egyetlen nemzetközi bajnokságban sem.
Ezzel ő lesz Ulszan Hyundai második magyar játékosa.
A Copa America-győztes Argentína 3-0-ra legyőzte az Európa-bajnok Olaszország csapatát az interkontinentális Szuperkupáért kiírt meccsen a londoni Wembley-ben.