#futballbíró

Előzetesben a román futballbírók vezetője
 

Előzetesben a román futballbírók vezetője

Előzetes letartóztatásba helyezték Vasile Avramot, a Román Labdarúgó Szövetség játékvezetői bizottságának elnökét, aki a vád szerint 19 ezer eurót fogadott el egy üzletembertől célzott bíróküldésért cserében.

MTI MTI

Furcsa meccsek miatt panaszoltak be magyar bírókat
 

Furcsa meccsek miatt panaszoltak be magyar bírókat

A bolgár és az észt szövetség azt kéri az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA), hogy vizsgálja ki a két válogatott szerdai, törökországi, egymás elleni felkészülési mérkőzését, amelyet magyar bírói hármas vezetett, s a végeredmény furcsán alakult ki. A találkozón a FIFA keretébe nem tartozó, itthon legfeljebb NB III-as meccseket vezető magyar játékvezetői hármas – Lengyel Kolos, Csák János és Selmeczi Krisztián – működött közre.

MTI MTI



Két piros három perc alatt, néző támadt a bíróra
 

Két piros három perc alatt, néző támadt a bíróra

Három perc alatt két kiállításra került sor a kínai labdarúgó-szuperligában, a Csingtao Csongneng és a vendég Sanghaj Senhua mérkőzésén vasárnap, ennek következtében a bírót meg akarták verni, egy autót pedig megrongáltak.

MTI MTI


Blatter: több bíró igen, sólyomszem nem
 

Blatter: több bíró igen, sólyomszem nem

Joseph Blatter szerint lehet, hogy a 2014-es, brazíliai futball-világbajnokságon már használni fogják azokat a technológiai újításokat, amelyekkel elkerülhetők az olyan súlyos bírói tévedések, mint például a szabályos gól érvénytelenítése.

MTI MTI