Két piros három perc alatt, néző támadt a bíróra

Három perc alatt két kiállításra került sor a kínai labdarúgó-szuperligában, a Csingtao Csongneng és a vendég Sanghaj Senhua mérkőzésén vasárnap, ennek következtében a bírót meg akarták verni, egy autót pedig megrongáltak.

  • MTI MTI
Két piros három perc alatt, néző támadt a bíróra

Az első piros lapot a 67. percben mutatta fel a játékvezető, amikor a szlovén Aleksandar Rodic, a Csingtao csatára egy 16-oson belüli műesésért megkapta a második sárga lapját. Csapattársa, a horvát Stjepan Jukic a 70. percben szabálytalankodott, ezért a bíró őt is kiállította.

Ezt követően egy néző beszaladt a pályára és a bíróra támadt, akit sikerült is megütnie. Közben rövid, de indulatos - lökdösődésekkel tarkított - közjáték zajlott a pályán, amit a közönség éles füttykoncertje kísért. A fekete sortban és fehér pólóban lévő rendbontót három rendőr vitte le a pályáról.

A Csingtao csapatának vezérigazgatója Jao Tao úgy nyilatkozott, hogy a férfi nem alkalmazottja a klubnak, csak egy heves vérmérsékletű szurkoló. Voltak ugyanis, akik a dühös férfiben a csapat tolmácsát vélték felismerni, aki a koreai játékosokkal folytatott kommunikációt segíti. Jao ugyanakkor megjegyezte, hogy a játékvezető nem tudta kellőképpen ellenőrzése alatt tartani a meccset. "Talán mert túl fiatal" - tette hozzá.

A végeredmény a hátralévő játékidőben nem változott, a Csingtao 2-0-ra veszített otthonában. Helyszíni beszámolók szerint a meccset követően a vesztes csapat mintegy száz szurkolója egy parkoló autót tört össze, azt feltételezvén, hogy az a játékvezetőé. A vandálok azonban minden valószínűség szerint tévedtek, mert a gépkocsi állítólag a Santung Luneng, ugyancsak szuperligás csapat edzőjéé volt.

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Örülhet a világ, ha nagyobb baj nélkül megússza, hogy az USA megtámadta Iránt

Kiszámíthatatlan és katasztrofális következményekkel járhat a Közel-Keleten, de akár globálisan is, hogy az USA vasárnap hajnalban megtámadott három iráni nukleáris objektumot, először vetve be a bunkerromboló bombákat. Izrael örülhet, jobb esetben a konfliktus lezárulhat, de az iráni rezsimváltás nem valószínű. Rossz esetben a háború elhúzódhat és kiszélesedhet, attól függően, hogy mit lép a jelentősen meggyengült Irán.