Erős földrengések voltak Tajvanon
Egyelőre sem károkról, sem áldozatokról nem érkeztek hírek, azonban a földrengés epicentrumához legközelebb fekvő térség gyéren lakott terület.
Egyelőre sem károkról, sem áldozatokról nem érkeztek hírek, azonban a földrengés epicentrumához legközelebb fekvő térség gyéren lakott terület.
A földmozgás Japán északkeleti részét sújtotta, de az atomerőművek rendben vannak.
Egyméteres szökőárra adtak ki figyelmeztetést két japán prefektúrában.
Károkról, illetve áldozatokról egyelőre nem tudni.
A szombati vulkánkitörés és szökőár után csak mostanra sikerült lehetővé tenni, hogy repülőgépek szálljanak le a segéllyel.
A földmozgást több utórengés is követte.
Boszniában is megmozdult a föld, onnan egy 4,7-es erősségű földrengést jelentettek.
6,5-ös erősségű földmozgást mértek Herakliontól 20 kilométerre.
Földrengésveszélyes, de szegény ország Haiti, igazán jó szolgálatot tesz tehát az amatőr szeizmográfhálózat.
Már működik Magyarország és Kelet-Európa első Integrált Geodinamikai Állomása. A Badacsonytördemicen található mérőállomás jelentős szerepet játszhat a földrengéseket megelőző földtani folyamatok azonosításában és a globális szén-dioxid-körforgás jobb megértésében.
A gengszterekből a földrengés miatt nélkülözők sorsa váltotta ki a gesztust.
Több mint 13 ezer épület semmisült meg a földmozgásban, a kórházakban 5700 sérültet ápolnak.
A Biblia több helyen is említi a 2800 évvel előtti földrengést.
A rengés epicentrumától mintegy 225 kilométerre található fővárosban is érezni lehetett.
A földmozgásban az első hírek szerint egy ember halt meg.
Egyre nő a feszültség a segítségnyújtás lassúsága miatt.
A helyzetet nehezíti, hogy egy hurrikán közelít a sziget felé.