#földrengés



Fotók: az áldozatokra emlékeztek Japánban
 

Fotók: az áldozatokra emlékeztek Japánban

Országszerte egyperces néma csenddel és imával emlékeztek a 2011. március 11-i pusztító földrengés és szökőár áldozataira Japánban, ahol a császár a japánok összetartásának fontosságát hangsúlyozta, a miniszterelnök pedig egy természeti csapásoknak ellenállni képes ország megteremtését ígérte a katasztrófa harmadik évfordulóján kedden.

MTI/hvg.hu MTI/hvg.hu




Lefújták a chilei cunamiriadót
 

Lefújták a chilei cunamiriadót

Az eddigi hírek szerint öt ember halt meg a 8,2-es erősségű földrengés miatt Chilében. Rodrigo Penailillo belügyminiszter azt mondta, hogy négy férfi és egy nő vesztette életét, ketten közülük szívrohamot kaptak. A rendkívül erős földmozgás miatt többször is adtak ki cunamiriasztást, de ezeket visszavonták szerda reggel a CNN szerint. Utórengések voltak, és lehetnek is még.

hvg.hu hvg.hu

Cunamit hozott egy óriási földrengés Chilére
 

Cunamit hozott egy óriási földrengés Chilére

Hatalmas erejű, 8,2-es földrengés rázta meg helyi idő szerint kedd este Chile északi részét. Az amerikai földtani intézet szerint a földrengés fészke mindössze 10 kilométerre volt a tengerfenék alatt, 99 kilométerre északnyugatra Iquique bányászvárostól. A földrengésnek öt halálos áldozata van. Háromnegyed órával az amerikai adatok bejelentése után a chilei haditengerészet közölte, hogy a cunami első hulláma elérte az észak-chilei partszakaszt.

MTI MTI

Földrengés volt Németországban
 

Földrengés volt Németországban

Földrengés volt a németországi Hessen tartomány déli részén vasárnap este. A 3,2-es erősségű rengést a lakosság is érezte, a rengés epicentruma Darmstadtnál volt.

hvg.hu hvg.hu

Rég volt ekkora földrengés a Yellowstone Nemzeti Parkban
 

Rég volt ekkora földrengés a Yellowstone Nemzeti Parkban

Harmincnégy éve nem tapasztalt erősségű földrengés rázta meg hétvégén az Egyesült Államok nyugati vidékén elterülő Yellowstone Nemzeti Parkot, amely a világ egyik legnagyobb szupervulkánján fekszik. Károkról, sérültekről nem jött hír. A vasárnap reggeli rengés erőssége 4,8-as volt.

MTI MTI


Erős földrengés volt a Nicobar-szigeteknél
 

Erős földrengés volt a Nicobar-szigeteknél

Erős földrengés rázta meg pénteken az Indiához tartozó Andamán- és Nicobar-szigetek környékét – jelentette az Egyesült Államok földtani szolgálata. A Richter-skála szerinti 6,7-es erősségű földrengés epicentruma mindössze 10 kilométerrel a tenger felszíne alatt volt, körülbelül 110 kilométerre a Nicobar-szigeteken található Mohean városától.

MTI MTI



Erős földrengés volt Japánban
 

Erős földrengés volt Japánban

Földrengés rázta meg Japán délnyugati részét péntek kora hajnalban, az első jelentések szerint tucatnyian megsérültek, állapotukról egyelőre nincs hír.

MTI MTI

Erős földrengés rázta meg Kaliforniát
 

Erős földrengés rázta meg Kaliforniát

A Richter-skála szerinti 6,9-es erősségű rengés epicentruma Ferndale városától 77 kilométerre északnyugatra volt 7 km-es mélységben. Cunamiriadó nincs érvényben, károkról és sérültekről egyelőre nem érkezett jelentés.

hvg.hu hvg.hu



Földrengés volt Nagykőrösnél
 

Földrengés volt Nagykőrösnél

A Richter-skála szerinti 2,7-es erősségű földrengést a lakosság is érzékelte. A nagykőrösi polgármesteri hivatalban dolgozók közül néhányan arról számoltak be, hogy megmozdult alattuk a szék.

MTI MTI