Kihallgatta a rendőrség a járókeretes hajléktalant felrúgó budapesti fiatalt
Tanúként, mivel életkora miatt nem lehet az eljárás gyanúsítottja.
Tanúként, mivel életkora miatt nem lehet az eljárás gyanúsítottja.
Húsz éve él a utcán, az utóbbi időben pedig egyre többen bántják azt a hajléktalan férfit, akit nemrég egy fiatal támadott meg Budapesten. Azt mondja, beletörődött sorsába.
A férfit garázdasággal gyanúsítják, a hatóság szerint az elmeorvosi vizsgálata is indokolt.
A férfi azért gurult dühbe, mert közölték vele, hogy nincs pénz a számláján.
A klub belső vizsgálatot indított.
A férfi alkoholért ment a trafikba, pénzbüntetés lett a vége.
Lövés nem dördült, a rendőrök perceken belül elfogták.
A férfit egyelőre 15 nap elzárásra ítélték.
Nemcsak garázdaság, rongálás miatt is eljárás indult.
A nagykónyi általános iskolában több tanuló kezdte bántalmazni egy társukat, akit végül kórházba kellett szállítani.
Nemcsak testi sértés, hanem garázdaság miatt is nyomoznak a férfi ellen.
Le is köpte őt. A rendőrség azt is elárulta, összesen 42 embert igazoltattak március 15-én, és két esetben tettek feljelentést.
A rendőrség kéri, hogy aki felismeri, jelentkezzen.
Hibásan kezeltem a Barcza Borozóban történt eseményeket - mondta a távozó alpolgármester.
Öt nap alatt lett meg.
Miután leszállt a lány, követni kezdték, és felszólították, hogy térdeljen le előttük.
Két autóból szálltak ki férfiak Budán, akik egy kocsikulcs átadása miatt kezdtek üvöltözni egymással, majd egyikük a másik felé lőtt.
A rendőrök két bandatag letartóztatását kezdeményezték.
A verekedéssé fajult focimeccset az interneten is közvetítették.
A koronavírus-járvány legelső napjaiban, 2020 márciusában a kormánykommunikáció is ráugrott az iráni egyetemisták ügyére, Orbán Viktor az illegális migrációval kötötte össze a fertőzéseket.