Gyanúsítottként hallgatták ki Szalai Ádámot
A Blikk úgy tudja, hogy egy budapesti éjszakai verekedés miatt garázdasággal gyanúsítják a válogatott korábbi csapatkapitányát.
A Blikk úgy tudja, hogy egy budapesti éjszakai verekedés miatt garázdasággal gyanúsítják a válogatott korábbi csapatkapitányát.
Egyikük a kórházban, másikuk a rendőrségen kötött ki a balhé után.
A késelőt korábban már elítélték, de nem ment börtönbe.
Három év börtönre ítélték azt a fiatal férfit, aki októberben a 4-es, 6-os villamoson részegen rátámadt két utasra, és a villamosvezetőt is megverte. A férfival volt két nő is, őket közérdekű munkára kötelezte a bíróság.
A két fiú bűne annyi volt, hogy át mertek kelni a zebrán.
Az elkövető véletlenszerűen választotta ki a járműveket és csak egy-egy kereket szúrt ki, hogy minél kevesebb kellemetlenséget okozzon a tulajdonosoknak.
A festőnél nem volt dohány, öt támadója pedig olyan súlyosan bántalmazta, hogy kiugrott a szemgolyója.
A Bajai Járási Ügyészség garázdaság miatt emelt vádat egy házaspár tagjaival szemben.
Több utast és a villamos sofőrjét is bántalmazta egy társaság csupán azért, mert szóvá tették nekik, hogy minősíthetetlenül viselkednek és zavarnak másokat.
Az ügyészség a többi között garázdaság miatt emelt vádat a férfi ellen.
A fegyvert az egyik vendég homlokához is odaszorította.
Egy 200 fős gyászmisére ordibált be trágár kifejezéseket a férfi, aztán nekiment annak a két papnak, akik el akarták küldeni.
Majd a férje is nekiesett a pincérnek, mert nem cserélte ki a nő részint megevett ebédjét. A házaspár ellen garázdaság miatt folyik eljárás, a rendőrség vádemelést javasolt.
A társaság zaklatta az egyik utast, a csoporthoz tartozó férfi pedig meg is ütötte őt.
A labdarúgó a 24.hu szerint jogos védelemre hivatkozott.
A kár több mint 120 ezer forintos.
A rendőrség az ügyben ismeretlen tettes ellen nyomoz garázdaság gyanújával.
A 32 éves férfi részegen összevert két embert, az egyiktől 6500 forintot zsákmányolt.
A 16 bűncselekménnyel vádolt férfi 12 évet is kaphat.