#gázolás





Halálra gázoltak egy biciklist a 41-esen

A helyszínen életét vesztette az az idős férfi, aki kerékpárjával elsőbbségadás nélkül hajtott be egy kereszteződésbe szombaton este a 41-es főúton Vásárosnamény és Nyíregyháza között, és egy személyautó elgázolta.



Zebrán gázolt egy férfi Ózdon, majd otthagyta áldozatát

Segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárást indítottak egy autós ellen, aki elütött egy húszéves nőt a zebrán Ózdon, majd kiszállt ugyan a járműből és érdeklődött a sérült állapotáról, de végül nem segített és az adatainak a megadása nélkül elhajtott.





Biciklist gázolt az InterCity

Halálra gázolt egy kerékpárost a Kiskunfélegyháza és Petőfiszállás közötti vasúti átjáróban egy InterCity vonat szerda este, ezért a Budapest-Cegléd-Szeged vonal érintett szakaszán szünetel a vasúti közlekedés.


Vádat emeltek az intézkedő rendőrt elgázoló BMW-s ellen

A Központi Nyomozó Főügyészség szerdán hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt vádiratot nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez az ellen a férfi ellen, aki két éve, 2010. július 23-án ittasan és kábítószer hatása alatt halálra gázolt egy rendőrt a Keleti pályaudvarnál.



Meggyrázó gép gázolt el egy munkást Fejérben

Meghalt az az 54 éves román munkás, akit egy meggyrázó gép ütött el hétfő reggel a Fejér megyei Dinnyés és Seregélyes közötti gyümölcsösben - tájékoztatta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn az MTI-t.




Navracsics: elszigeteli Írországot Ciarán Tobin ügye

Már a jövő héten szakértői tárgyalások kezdődhetnek a 2000-ben Leányfalun két gyermeket halálra gázoló, és a felelősségre vonást mindeddig megúszó Ciarán Tobin ügyében, és remélhetőleg mihamarabb egy hármas találkozóra is sor kerül ír kollégájával, valamint az EU alapjogi biztosával – mondta a hvg.hu-nak Navracsics Tibor. A közigazgatási és igazságügyi miniszter szerint az eset elszigetelheti Írországot az EU-n belül.


Érdi ikergázolás: a szülők szerint ők nem hibásak

Határozottan cáfolják, s visszautasítják a június 18-án Érden elgázolt, s azóta elhunyt ikergyermekek szülei, hogy váratlanul kitolták a babakocsit a járdáról az úttestre, vagyis hogy hibásak a tragédiában - áll abban a közleményben, amelyet a szülők megbízásából ügyvédjük juttatott el az pénteken MTI-hez.