Öt volt amerikai elnök egy jó cél érdekében
Trump Twitter-bejegyzés helyett videoüzenettel tisztelte meg őket.
Trump Twitter-bejegyzés helyett videoüzenettel tisztelte meg őket.
MTI
MTI
hvg.hu
George W. Bush és apja is nyilatkozatban ítélte el a rasszizmust, a cégvezetők pedig egységesen léptek ki Trump tanácsadó testületéből, mire az elnök feloszlatta azt.
MTI
MTI
hvg.hu
Kezdetben megmosolyogták George W. Bush festői képességeit, aki saját lábáról készítette első művét. Mostanra magabiztossá vált az egykori elnök, és a realizmusnak is hátat fordított egy kicsit. Legújabb portréit olyan katonákról készítette, akik saját főparancsnoki döntése nyomán szereztek háborús sebeket.
hvg.hu
Az egyik volt republikánus elnök az NBC egyik műsorában megvédte a médiát, amelynek egyre rosszabbnak tűnik a viszonya a nemrég hivatalba lépett elnökkel, Donald Trumppal.
hvg.hu
Egy fotó készítéséhez kért segítséget, egyedül nem boldogult.
hvg.hu
Bush elnök hirdette meg, azóta sokkal több a terrortámadás, sokkal többen harcolnak a terror ellen és sokkal több a halott.
Bihari Ádám
A Bush Intézet alapító igazgatója, George W. Bush egykori republikánus amerikai elnök egyik volt államtitkára hétfőn közölte, hogy Hillary Clintonra voksol majd a novemberi elnökválasztáson.
MTI
Az Egyesült Államok két korábbi elnöke is jelen volt, amikor egy Afganisztánban súlyosan megsérült veterán megkérte barátnője kezét Maine államban.
MTI
Kiengedték a kórházból vasárnap George H.W. Bush korábbi amerikai elnököt, aki a héten elesett és eltörte egy nyakcsigolyáját Maine állambeli otthonában.
MTI
George W. Bush ma már népszerűbb, mint Barack Obama, ez elsősorban annak köszönhető, hogy Busht sokkal jobban szeretik most, mint leköszönésekor.
MTI
Helyi idő szerint kedd este mondja el az amerikai elnökök hagyományos évértékelő beszédét, az úgynevezett State of the Union-t, Barack Obama. Kíváncsi, hogyan szólította meg a képviselőket Harry Truman vagy George W. Bush? A The Washington Post alábbi 150 másodperces mixében az utóbbi 60 év elnöki beszédeibe hallgathat bele. Meg fog döbbeni, de ugyanazt mondják, ugyanúgy.
hvg.hu
Bill Clinton és George W. Bush megmutatta, mi az, amit Magyarországon sosem láthatunk: hogy két, különböző pártállású exelnök is kedélyesen és tisztelettel tud üzengetni a közösségi oldalakon.
hvg.hu
Portrékötetet írt apjáról az ifjabb Bush elnök, aki a USA Today online kiadásában vasárnap megjelent interjújában arra buzdította öccsét, hogy szálljon harcba a Fehér Házért.
MTI
George W. Bush volt amerikai elnök arra számított 2003-ban, amikor katonai akcióval fenyegette meg Irakot, hogy Szaddám Huszein diktátor majd elhagyja a közép-keleti országot. A volt elnök a tévéinterjúban megerősítette: ma sem bánja az iraki beavatkozást, mert úgy gondolja, ez volt a helyes döntés.
unknown
Ifjabb Bush már évek óta dolgozik édesapja életrajzán, novemberben meg is jelenik a könyv, ráadásul ő maga fogja felolvasni a hangoskönyv változatot.
MTI
Személyes hangvételű életrajzot írt apjáról, George Bushról fia, George W. Bush. Az "elnöki" biográfia novemberben kerül a könyvesboltokba – közölte helyi idő szerint szerdán a művet megjelentető Crown Kiadó annak ellenére, hogy még nincs címe a könyvnek.
MTI
George W. Bush volt amerikai elnök reméli, hogy öccse, Jeb versenybe száll majd a 2016-os elnökválasztáson.
MTI
Hiányolja a Twitterről Fehér házbeli utódát Bill Clinton, aki az elnökök napja alkalmából a közösségi portálon közzétett üzenetében piszkálta George W. Busht, amiért nincs fiókja a mikroblog-oldalon.
MTI
Warren Buffett szerint nem máshoz, mint George W. Bush amerikai elnökhöz köthető a világ valaha volt legnagyobb gazdasági mondása.
hvg.hu
A korábban véltnél súlyosabb, 95 százalékos artériaelzáródása volt George W. Bush volt amerikai elnöknek, akin augusztusban szívműtétet hajtottak végre - közölte kedden az amerikai média.
MTI