#gyilkosság

Végignézte a neten barátnője haláltusáját

Barátja szeme láttára öltek meg egy Kanadában tanuló kínai diáklányt. Az áldozat párja online követte végig a tragikus eseményeket, majd riasztotta a hatóságokat, akik 10 órás késéssel érkeztek a bűncselekmény helyszínére.




Negyvenkét évig titkolta közös gyilkosságát három tinédzser

Negyvenkét évig tartotta titokban szörnyű tettét az a három egykori tinédzser, akik 1969-ben azért ölték meg 15 éves barátjukat, John McCabe-et mert egy táncmulatság alatt szóba elegyedett egyikük barátnőjével. A gyilkosságba torkollt gyerekes csíny mögött az amerikai hatóságok az utóbbi négy évtizedben egy ismeretlen, esetleg kábítószerekkel üzletelő bűnszervezetet sejtettek.



Tizenhét évvel korábbi gyilkosság gyanúsítottját fogták el

Egy 17 évvel korábbi emberölést derített fel nemzetközi együttműködéssel az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Interpol Magyar Nemzeti Irodája és a Budapesti Rendőr-főkapitányság - jelentette be Fülöp Valter, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese. A 36 éves román gyanúsított előzetes letartóztatásáról szombaton dönt a Pest Központi Kerületi Bíróság.


Exhumálják Salvador Allende holttestét

A chilei igazságszolgáltatás elrendelte Salvador Allende egykori chilei elnök tetemének kihantolását, hogy választ kapjon a kérdésre, vajon öngyilkos lett, vagy merénylet oltotta ki az 1973. szeptember 11-i államcsínnyel megbuktatott egykori baloldali elnök életét.




Elfogták a kesztölci késes gyilkost

A police.hu tájékoztatása szerint több késszúrással végzett 64 éves áldozatával az az ismeretlen elkövető, akit három hét intenzív nyomozást követően április 6-án összehangolt rendőri akció keretén belül fogtak el a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai.


Megöltek egy fiatal csókakői nőt

Egy hozzátartozó talált holtan csókakői lakásában hétfőn kora délután egy 23 éves nőt. A fiatalasszony bűncselekmény áldozata lett - közölte kedden reggel a rendőrség.




Romagyillkoságok: A vádlottak tagadják a besenyszögi fegyverrablást

A romák sérelmére elkövetett, hat halálos áldozattal járó támadássorozat első- és másodrendű vádlottja a keddi büntetőtárgyaláson tagadta, hogy köze lenne a besenyszögi fegyverrabláshoz; nyomozati vallomásukban azt mondták, hogy a fegyvereket a harmadrendű vádlott, Pető Zsolt szerezte be saját kapcsolatai révén.


Hejőszalontai gyilkosság: nem etnikai konfliktusról van szó

A helybeliek beszámolóiból és az ügyről készült rendőrségi jelentésből egyértelműen kiderült, hogy H. Terézia március 22-i megölése esetében etnikai konfliktusról semmiképpen nem lehet beszélni - írta a Hejőszalontán történt gyilkossággal összefüggésben a Magyar Nemzet kedden.





RTL: lehet, hogy megvan Fenyő János gyilkosa

Az RTL Klub híradójának információi szerint elképzelhető, hogy megtalálták Fenyő János gyilkosát. A tettes egy közeli kapualjban hagyta kabátját, sapkáját és fegyverét. A sapkában a nyomozók egy hajszált találtak, ami a DNS-vizsgálat szerint Jozef Rohácé.