#gyilkosság





Előzetesben a miskolci gyilkossággal gyanúsított férfi

A Miskolc Városi Bíróság előzetes letartóztatásba helyezte hétfőn azt a 27 éves miskolci férfit, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy megölt Miskolcon egy 27 éves nőt – közölte Szabó József, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság szóvivője.



Tudtak a rendőrök leszerelt kollégájuk gyilkossági tervéről

A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságot több alkalommal értesítették arról, hogy egy leszerelt rendőr életveszélyesen megfenyegette külön élő feleségét, de mivel a bejelentők nem tettek feljelentést, ezért a rendőrség nem tett megelőző intézkedést; a nyugdíjas rendőr augusztus 24-én több késszúrással megsebesítette feleségét, aki a kórházban az életmentő műtét közben belehalt a sérüléseibe Kecskeméten.


Tudják, de nem árulják el, ki ölte meg Marian Cozmát

A rendőrség név szerint ismeri Marian Cozma gyilkosát, de nevét egyelőre nem akarja nyilvánosságra hozni – tudatta a Magyar Nemzettel Pogány Péter, a nyomozás vezetője. Pogány tagadja azt a Veszprémben keringő pletykát is, miszerint Cozma nem egyszerű diszkóverekedés, hanem alvilági erődemonstráció áldozata lett. Egy veszprémi ügyvéd viszont azt állítja, a sportoló alvilági „baleset” áldozata.


Mi vár a börtönben a rasszista gyilkosokra?

Megalázkodás és felkészülés a benti életre – mondja Fliegauf Gergely, a Goldenblog hírkategóriájának nyertes blogját jegyző Börtönblog szerzője a romagyilkosságok elkövetőinek lehetséges, börtönbeli túlélési stratégiáról. A börtönőröket is oktató pszichológussal a fogvatartottak előítéleteiről, droghasználatról és falfirkákról beszélgettünk.


A szilikonmell buktatta le a gyilkost

Ryan Jenkins azt hitte, mindent lehetséges azonosítójegyet eltűntetett a holttestről, de úgy tűnik, hiába volt maga is egy reality műsor szereplője, nem nézett eleget tévét és nem gondolt barátnője műmellenek sorozatszámára.




Tömeges kivégzés a szaunában

Az orosz rendőrség hajtóvadászatot indított egy szélsőséges iszlám csoport kézre kerítéséért: a dél-dagesztáni Bujnakszk városában meggyilkolták a helyi egészségügyi kozpont szaunájának hét női alkalmazottját, majd négy rendőrt a felállított ellenőrző ponton.


A rendőrség bizonyítani tudja, ki szúrta le Marian Cozmát

A rendőrség bizonyítani tudja, hogy az öttagú csoportból ki szúrta meg Marian Cozmát, és ki volt a másik két ember, aki segített neki - közölte Derzsy Péter alezredes, a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója a megyei napilappal csütörtökön.



Elfogták az idős svájci nő gyilkosát

Elfogták a múlt héten Szankon elkövetett gyilkosság elkövetőjét, aki brutális kegyetlenséggel megölt egy 71 éves svájci állampolgárságú nőt - erősítette meg az MTI információját hétfőn a rendőrség.


Nagyítás: a kislétai temetés képei

Eltemették a Kislétán sörétes lőfegyverrel meggyilkolt 45 éves asszonyt. Tizenhárom éves kislányát jelenleg is kórházban ápolják, a támadás során életveszélyes sérüléseket szenvedett. A temetésen az áldozatról családtagjain kívül roma önkormányzati vezetők és politikusok is megemlékeztek. Képriport a helyszínről.



Eltemették a Kislétán meggyilkolt asszonyt

Délután egy órakor helyezték végső nyugalomra Kislétán azt a negyvenöt éves roma asszonyt, akit a saját házában lőttek agyon ismeretlenek. Tizenhárom éves kislánya életveszélyes sérüléseket szenvedett, jelenleg is kórházban ápolják, így nem vehetett részt édesanyja temetésén. A szertartáson többek közt az országos, a megyei és a környező települések roma önkormányzati vezetői, roma politikusok, az SZDSZ elnöke és a belügyminiszter is megjelent.