Új módszerrel mérték a gyorshajtókat az M7-esen
Fejér megyében pénteken a rendőrség lánc-sebességmérést és menet közbeni mérést hajtott végre az M7-es autópályán, valamint a 7-es számú főúton.
Fejér megyében pénteken a rendőrség lánc-sebességmérést és menet közbeni mérést hajtott végre az M7-es autópályán, valamint a 7-es számú főúton.
hvg.hu
Öt óra alatt 155 gyorshajtót kaptak el a rendőrök Pest megye három útján. Az autósok közül sokan nem csak a megengedett sebességet lépték túl, hanem a piros lámpákon is áthajtottak. A rendőrök a helyszínen 21 autóst büntettek meg összesen 200 ezer forintra.
FH
FH
Hírszerző
A bírósághoz fordult Demszky Gábor volt főpolgármester az ügyvédje útján az állítólagosan szabálysértéseket elsimító rendőrök őt is érintő ügye kapcsán. Mint ismert, két rendőr azért van bíróság előtt, mert állítólag egyes emberek szabálysértési ügyeit elsimították. Ügyvédjük a bizonyítékokhoz csatolt olyan leveleket, melyek állítólag azt bizonyítják, hogy felsőbb utasításra - például Gergényi Péter akkori főkapitány utasítására, vagy éppen a Főpolgármesteri hivatal kérésére - szüntettek meg eljárásokat. Az ügyben szintén érintett Juszt László és Deutsch Tamás pedig a Legfőbb Ügyészhez fordult.
FH
FH
Hírszerző
A Fővárosi Bíróság hétfői tárgyalásán két rendőrtiszt ügye volt soron, akiket azzal vádolnak, hogy közlekedési szabálysértéseket tussoltak el.
MTI
Juszt László szerint csacsicság, hogy egy gyorshajtás miatt indított szabálysértési ügyét a rendőrök elsikálták volna. Deutsch Tamás pedig nem emlékszik arra, hogy ilyen megtörtént volna. Nem úgy két rendőr, akik éppen amiatt állnak bíróság előtt, mert érdemi intézkedés nélkül fektettek el szabálysértési ügyeket, állításuk szerint feletteseik utasítására.
hvg.hu
Lendvai Ildikó MSZP-s politikus szerdai közleményében az áll: újságírók azzal a hírrel kerestek meg, hogy egy bírósági tárgyaláson felmerült a neve, mint akit a volánnál ülve gyorshajtáson értek tetten, de ügyét "elsikálták".
hvg.hu
Az LMP benyújtott törvénymódosítása alapján a jövőben tilos lenne a traffipaxblokkolók és traffipaxdetektorok használata.
hvg.hu
Az Audi típusú személygépkocsi a megengedett 50 km/h helyett 130km/h-val száguldott Makón, amikor a sebességmérő lencsevégre kapta.
police.hu
A rendőrség közzétette a január havi gyorshajtók fotóját, a legtöbbet egy Opel Astra kombi tulajdonosa fizetett, a leggyorsabban Mercedesek száguldoztak a kamerák előtt.
unknown
Néhány hete lehetett arról olvasni, hogy egy békéscsabai autós ellen büntetőeljárást indítottak, mert a járművében traffipax-blokkoló eszközt használt, amely a rendőrség által üzemeltetett sebességmérő műkődését megakadályozta.
hvg.hu
A hónap első rekorder gyorshajtóját január 8-án fényképzete le egy traffipax Pirtón, mivel a sofőr a megengedett 50 kilométer per órás sebesség helyett 136-al ment.
FH
FH
Hírszerző
A rendőrség tájékoztatása szerint a rendőrségi sebességmérő műszer szerint óránként 197 kilométeres sebességgel száguldott egy luxuskocsi a múlt szombaton az M6-os autópályának azon a részén, ahol terelés miatt 100 kilométeres sebességkorlátozás volt érvényben.
MTI
Zala megyében tavaly az országos átlagnál több olyan baleset történt, amelynek oka a sebesség túllépése volt, a rekorder az M7-esen 221 kilométerrel száguldó autós - mondta el a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője szerdán Zalaegerszegen.
MTI
A rendőrség közzétette a decemberi gyorshajtók fotóit. A legdurvább szabálytalanságot egy Volvo sofőrje követte el, aki december 16-án, Ukk településen, lakott területen belül a megengedett 50 km/h sebesség helyett 142 km/h sebességgel közlekedett. A megengedett legnagyobb sebességet 92 km/h-val lépte túl. A közigazgatási bírság összege 300 ezer forint.
unknown
A január elsejétől hatályos új közlekedési szabályok szerint helyszíni bírsággal, határozathozatal nélkül büntethető az ittas vezetés, a gyorshajtás, a tilos jelzésen való áthaladás és a biztonsági öv használatának elmulasztása.
FH
FH
Hírszerző
A kedd reggeli adatok szerint 27 ember halt meg a Cameron felvidéken történt buszbalesetben - mondta el az AFP francia hírügynökségnek az étintett terület rendőrfőkapitánya.
FH
FH
Hírszerző
Hamarosan rossz napok járnak a gyorshajtókra, köztük azokra is, akik külföldön engedik el a gyeplőt: az Európai Bizottság adatcsere-hálózat létrehozását javasolta, melynek segítségével a tagállamok hozzáférnek egymás rendszám-nyilvántartási rendszeréhez – közölte pénteki számában a Népszava.
hvg.hu
42 gyorshajtó helyett megbüntetésüket ítélte el egy bíró Németországban, amiért nagyon megszerették őt a vádlottak.
MTI
A rendőrség közzétette a szeptemberi és az októberi gyorshajtók listáját. A szeptember megbüntetett gyorshajtói főként BMW-k, voltak, októberben vegyesebb a kép, BMW nincs köztük.
unknown
A LeasePlan Hungária flottakezelő évről-évre statisztikát készít a cégautó bírságokról. Bár a büntetések meghatározó részét a mozgásban levő autók által begyűjtött közigazgatási bírságok teszik ki, jelentős mennyiségű pénzbüntetést kapnak az egy helyben álló autók is.
unknown