Halálra gázolt egy gyalogost a Red Hot Chili Peppers volt gitárosa, de nem kell börtönbe mennie
Josh Klinghoffer vádalkut kötött.
Josh Klinghoffer vádalkut kötött.
A balesetben súlyosan megsérült egy nő és egy férfi, akik a zebra előtti járdán várták, hogy átkelhessenek. A sofőr a gázolás után segítségnyújtás nélkül visszaült a kocsijába, és ki sem szállt a rendőrök megérkezéséig.
„Nem történt tudatos cserbenhagyás, és nem gázoltam” – így reagált szerda délutáni közleményében a Népszabadság főszerkesztője a március 30-i balesetével kapcsolatban. A Napi Gazdaság írta meg, hogy Murányi Marcell elütött egy biciklist aznap este a Rottenbiller utca és az István utca kereszteződésében.
Halálra gázolt egy gyalogost egy tehervonat hétfő reggel a Rákosszentmihály felé vezető pályaszakaszon, a Drégelyvár utca és a Szuglói Körvasútsor találkozásánál Budapesten. A körvasútsori nyílt vasúti pályán a vonatok csökkentett sebességgel közlekednek a baleset miatt – közölték a katasztrófavédelemtől.
Súlyos sérüléssel vitték kórházba Chris Hornert, a Vuelta a Espana kerékpáros körverseny címvédőjét. A 42 éves amerikai bringást észak-olaszországi edzésén csapata, a Lampre közlése szerint valószínűleg elütötte egy autó.
Elgázolt egy férfit a Budapestről Szombathelyre tartó vonat Győr és Győrszabadhegy között, ezért sokat késnek a vonatok a Győr-Pápa-Celldömölk vasútvonalon – közölte hétfő délelőtt a Mávinform.
Baleset miatt egy vágányon, sebességkorlátozás mellett közlekedtek egy ideig a vonatok Apafa és Debrecen között - közölte a MÁV.
Vannak olyan vonatok a vonalon, amelyek több mint egy órát késtek kedden kora este.
A fiú életveszélyesen megsérült, egyelőre nem tudni, ki a felelős a balesetért.
Senki sem sérült meg súlyosan az ütközésben, a kislány biciklije károsodott, de a történtek után egy évvel sem sikerült megnyugtatóan tisztázni a körülményeket. Az Index cikke szerint sok a furcsaság, a rendőrség már külső szakértőt vont be az ügybe.
Tavaly december 24-én a Nógrád megyei Bujákon egy 17 éves fiú barátjának akart segíteni, akit megtámadtak. Kocsival ment a helyszínre, de a jármű megcsúszott a nedves úton, és éppen a barátját gázolta el. Az ügyészség vádat emelt a sofőr ellen.
Másodfokon elutasította a bíróság az óvadékra irányuló kérelmet, így továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a nő, aki múlt héten elgázolt egy idős férfit Zuglóban, majd segítségnyújtás nélkül továbbhajtott – közölte a Fővárosi Főügyészség kedden.
Birkákat gázolt a Budapestről Pécsre tartó Intercity vasárnap délután Nagylók és Sárbogárd között, a két állomás között egy ideig nem jártak vonatok.
Elgázoltak egy 71 éves nőt hétfő délután Budapest XV. kerületében, a Szentmihályi úton.