#gázolás

Fotó: Kiszálltak a kisodródott kocsiból, akkor gázolták el őket
 

Fotó: Kiszálltak a kisodródott kocsiból, akkor gázolták el őket

Egy ember életveszélyesen, egy súlyosan megsérült hétfőn a Békés megyei Doboz és Sarkad között, ahol egy román rendszámú autó egy jobbos kanyarban balra kisodródott, majd a benne utazó két ember kiszállt az autóból. Akkor ért oda a következő autó, amelyik szintén kisodródott és elütötte a két embert.

MTI MTI


Halálos gázolás a zebrán Zalaegerszegen
 

Halálos gázolás a zebrán Zalaegerszegen

Kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe egy 79 éves férfi, akit egy gyalogos átkelőhelyen ütöttek el Zalaegerszegen – közölte a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

MTI MTI

Cserbenhagyásos gázolás Budapesten
 

Cserbenhagyásos gázolás Budapesten

Elütött egy autós egy gyalogost a főváros XV. kerületében, majd megállás nélkül elhajtott. Az elgázolt embert súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

HavariaPress HavariaPress