Hackerek bénították meg egy ukrán város fűtési rendszerét a januári hidegben
A FrostyGoop nevű, újonnan felfedezett kártevő miatt állt le több mint 600 lvivi lakásban a fűtés az év elején.
A FrostyGoop nevű, újonnan felfedezett kártevő miatt állt le több mint 600 lvivi lakásban a fűtés az év elején.
A külgazdasági és külügyminiszter azt mondja, nem ért az informatikai kérdésekhez, hamar elveszti a fonalat, ha az illetékes kollégái ilyesmikről beszélgetnek. Arról is beszélt, hogy nem különösebben érdekli, mi van a levélben, amelyben az orosz hackertámadások következményeiről számolt be a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat akkori vezetője.
Az orosz, államilag támogatott Turla hackercsoport állhat a Lunar nevű kártevő két változata mögött, melyet egy európai ország kormányzati rendszerei ellen vetettek be az ESET kiberbiztonsági vállalat szerint.
Bizalmas adatok kerülhettek rossz kezekbe egy, a Dellt érintő adatszivárgási ügy során.
Olykor két dudás is megfér egy csárdában, vagy hackercsort egy routerben: ha valaki különösen balszerencsés, lehet, hogy a tudta nélkül több rosszindulatú fél is épp az ő eszközén végzi a kiberműveleteit.
Veszélyes, korábban nem dokumentált rosszindulatú programot fedeztek fel Kelet-Európát célzó hackertámadásokban.
20 energetikai és közműszolgáltatót céloztak meg az orosz GRU-hoz köthető hackerek Ukrajna több régiójában is.
Az elé tárt sérülékenységek 87 százalékát önállóan ki tudja használni az OpenAI GPT-4-es nyelvi modellje, mutatott rá egy új tanulmány. Ez pedig azt is jelentheti, hogy a mesterséges intelligencia komoly fegyver is lehet a hackerek kezében.
A Microsoft elleni hackertámadások során amerikai kormányzati szervek levelezései is orosz kezekbe kerültek.
Kifinomult módszerekkel csalja tőrbe áldozatait a StrelaStealer nevű kártevő, mely még a vírusvédelmet is képes megkerülni.
Egyelőre nem ismert, hány érintettje lehet annak az ügynek, melynek során a spái nagydíj szervezőinek e-mail-címéről küldtek ki adathalász leveleket.
Akár személyazonosság-lopásra is felhasználhatják az ügyfelek adatait a hackerek, akik behatoltak a Vans tulajdonosának informatikai rendszereibe.
Komoly kiberincidens érte a Fujitsu japán technológiai óriást, ügyfelek adatai is veszélybe kerülhettek.
Sajnos egyre gyakoribb, hogy rosszindulatú weboldalba botlunk a neten, és ez csak akkor tudatosodik bennünk, amikor már késő. Szerencsére könnyen ellenőrizhetjük, mi a helyzet egy ismeretlen weboldallal, például az alábbi ingyenes szolgáltatás segítségével.
Összesen öt ország ismert hackereit azonosította az OpenAI, melyek az MI-technológiáit használták. A cég a Microsofttal közösen igyekszik elejét venni az ilyesminek.
Christopher Wray azt követően adta ki a figyelmeztetését, hogy több esetben is olyan előre telepített, szunnyadó állapotban lévő kártékony programokat találtak, amelyekkel a kínaiak elektromos és csatornahálózatok, olaj- és gázvezetékek, illetve távközlési rendszerek megbénítását tervezték.
Adathalász támadásokhoz is felhasználhatják azokat a személyes adatokat, melyek a Facebook apróhirdetési felületéről kerülhettek ki egy támadást követően.
Elszaporodtak a „kifinomult” digitális eszközök segítségével elkövetett autólopások, a kanadai kormány pedig erre válaszul betiltja a problémás kütyüket. A lépés világszerte elindíthat egy hullámot.
Érdekes elmélet kapott szárnyra az elmúlt napokban, miszerint kiberbűnözők botnetet hoztak létre 3 millió okosfogkeféből, hogy ezek egyenként minimális, de összekapcsolva már jelentős kapacitását kihasználva indítsanak kibertámadást egy vállalat ellen.
Visszatért a papíralapú dokumentáció 21 romániai kórházba, miután egy zsarolóvírus-támadás miatt le kellett állítani minden szervert.