#hajléktalanok

Néhány ötlet, amiből Tarlós még meríthet

Párizsban nyugodtan maradhatnak az erdőben is a fedél nélküliek, Londonban minél előbb szállást kell kapniuk, Prágában csak a buszra nem szállhatnak fel – összeszedtünk néhány példát arról, hogy más európai fővárosok és polgármestereik hogyan kezelik a hajléktalankérdést ahelyett, hogy kitiltanák őket a városból.

Fazekas Zsuzsa

Közlik a budapesti hajléktalanokkal, hol nem lehetnek mostantól

Utcai szolgálatok próbálják tájékoztatni a hajléktalanokat arról, hogy a csütörtökön elfogadott fővárosi rendelet szerint hol nem tartózkodhatnak majd életvitelszerűen közterületen Budapesten - mondta a Budapesti Módszertani Szociális Központ és Intézményei (BMSZKI) szakmai igazgatója.

MTI

Drámai felhívást tett közzé a Menhely Alapítvány

Miután a főváros jogszabályt fogadott el, amely alapján Budapest köztereinek jelentős részén tilos az életvitelszerű tartózkodás, a Menhely Alapítvány felhívást tett közzé, melyben egyházi felekezeteket, állami és önkormányzati intézményeket, cégeket és magánembereket arra kérik, hogy nyújtsanak menedéket fedél nélkülieknek. Külön kérik az eljáró hatóságok dolgozóit, hogy ne büntessék az otthontalan embereket.

hvg.hu

Tarlós: "Ugyan uram, ne kérdezzen ilyen provokatív módon"

"A főpolgármester nem kéri a hatóságok beavatkozását" - mondta csütörtök délelőtt Szűcs Somlyó Mária, Tarlós István főpolgármester sajtófőnöke, amikor A Város Mindenkié aktivistái flashmobbal akadályozták meg a Fővárosi Közgyűlés ülésének megkezdését. "Ugyan uram, ne kérdezzen ilyen provokatív módon" - felelte Tarlós a hvg.hu riporterének később arra a kérdésre, hogy miért nem tartották be a fenti ígéretüket. A rendőrök ugyanis egyenként elvitték az aktivistákat. A főpolgármester azt mondta: később elrendelte a zárt ülést, és ekkor fordult a BRKF munkatársaihoz.

hvg.hu



Kaposvár egyes tereiről kitiltották a hajléktalanokat

Megtiltotta az életvitelszerű tartózkodást a kaposvári közgyűlés a belvárosban és néhány parkban. A helyi rendeletre a 18 tagú, kormánypárti többségű testület két MSZP-s képviselője közül az egyik nemmel szavazott, a másik tartózkodott a csütörtöki ülésen.

MTI

A Hungexpó csak a végső menedék

A vásárközpont kész a hajléktalanok befogadására, azonban a civilek szerint a hajléktalanok helyzetén nem javítana különösebben egy újabb ideiglenes szállás.

Zubor Zalán


Tarlós rendőrt hívott a tiltakozókra

A rendőrség elkezdte elvinni a Fővárosi Közgyűlés üléstermében a hajléktalanrendelet ellen tiltakozó aktivistákat. Tarlós István mindenképpen meg akarja kezdeni az ülést, amelyen a hajléktalanok kitiltását lehetővé tevő rendeletet készülnek elfogadni.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI



Meghekkelték a Városháza ülését

A Főváros Közgyűlés üléstermében transzparensekkel akciózik a Város Mindenkié mozgalom, hogy így tiltakozzon a hajléktalanok utcai tartózkodását tiltó rendelet tervezett elfogadása ellen. Tarlós felfüggesztette a közgyűlést, de nem hív rendőrt. Lehet, hogy éjszaka üléseznek.

hvg.hu

A prostik eltüntetésén sem erőlködött ennyit Budapest

A pesti külső kerületekbe, a budai erdőkbe, illetve a Népligetbe és az Óbudai-szigetre szorulhatnak vissza a budapesti hajléktalanok, ha a főváros csütörtökön az eredeti formájában fogadja el a hajléktalanmentes zónákról szóló rendeletet. A belső kerületek szinte teljesen tiltott zónává alakulnak, de hajléktalanmentessé nyilváníthatják az összes budapesti buszmegállót, Ferencvárosban pedig a padokat is.

Kovács Áron


Tarlósnak "furcsa érzései" támadtak A Város Mindenkié levelétől

Nyílt levelet írt Tarlós István budapesti főpolgármester A Város Mindenkié hajléktalanok jogaiért küzdő civil szervezetnek, miután a csoport nyílt levélben tiltakozott Tarlósnál a Fővárosi Közgyűlés által csütörtökön tárgyalandó hajléktalanmentes övezetekről szóló rendelettervezete ellen. Tarlós szerint a csoportnak nincs igaza.

hvg.hu


A Hungexpón helyezik el a hajléktalanokat a téli fagyban

Minden hajléktalan embert el tudnak helyezni télen, a krízisidőszakban, a meglévő szálláshelyek mellett a Hungexpo területén akár tízezres nagyságrendben tudnak kulturált helyet adni a rászorulóknak – mondta Tarlós István főpolgármester egy keddi sajtótájékoztatón.

MTI


Kirúgták, mert hamburgert adott egy hajléktalannak

Egy hamburgerrel kínált megy egy hajléktalant a McDonald's egyik dolgozója, aki azt állítja, ez volt az utolsó csepp a pohárban. Leobardo Meza egy ideje aktivistaként is tevékenykedik, és azt akarja társaival elérni, hogy magasabb fizetést kapjanak Amerikában a gyorséttermi dolgozók. A főnöke tagadja, hogy ezért mondott volna fel neki.

hvg.hu