Mentősök is megsérültek egy balesetben a 42-es főúton
Három, munkából hazafelé tartó mentős is megsérült egy balesetben Berettyóújfalu és Ártánd között. Az állítólag szabálytalanul előző, angol rendszármú autó román utasai közül egy életét veszette.
Három, munkából hazafelé tartó mentős is megsérült egy balesetben Berettyóújfalu és Ártánd között. Az állítólag szabálytalanul előző, angol rendszármú autó román utasai közül egy életét veszette.
unknown
Szerdán Wroclawban, ma Hamiltonban találtak holtan egy állatkerti gondozót. Mindkettőjüket szumátrai tigris marcangolta halálra.
MTI
Egyelőre nem tudni, hogy pontosan hányan utaztak annak a teherautónak a rakterében, amelyben csütörtök délelőtt találtak halott migránsokat. Az osztrák rendőrség nem zárta ki, hogy nők és gyerekek is vannak az áldozatok között. A jármű nem egy tipikus embercsempész kocsi volt, ugyanis egy jól záródó hűtőkocsiról van szó. A teherautó szerda reggel Budapest környékéről indulhatott.
hvg.hu
Bár kedden a helyszínen még sikerült újraéleszteni, a kórházban meghalt az a kétéves kisfiú, aki egy kőbányai társasház második emeleti ablakából esett ki.
MTI
Cserbenhagyásos halálos gázolás történt pénteken Tápióbicskén, a nagykátai rendőrkapitányság szemtanúk jelentkezését várja.
MTI
Északkelet-Nigériában robbantottak, legalább 47-en meghaltak.
MTI
A rendőrök berontottak egy lakásba, egy szenegáli férfi pedig kiugrott az ablakon. Az eset után a rendőrök összecsaptak a bevándorlókkal.
MTI
Saját halottjának tekinti Czeizel Endre orvos-genetikust az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a tárca kedden az MTI-vel.
MTI
80 éves korában hétfőn hajnalban elhunyt az orvos-genetikus Czeizel Endre.
MTI
MTI
hvg.hu
A sivatagban túráztak Új-Mexikóban, ahol 38 fok volt. Egy házaspár meghalt, de a kisfiuk túlélte.
MTI
Egy kínai állampolgár – állítólag diplomata, más hírek szerint biztonsági őr - is meghalt a 15 halálos áldozatot követelő terrortámadásban, amelyet az al-Shabaab iszlamista csoport öngyilkos merénylője hajtott végre vasárnap egy mogadishui luxuszszálloda ellen. Károk keletkeztek a kínai nagykövetség irodáiban, továbbá a képviselet néhány munkatársa is megsebesült.
MTI
Egy 36 éves magyar férfi merült el úszás közben a Salzburg közeli Mattsee-ben, a búvárok már csak holtan tudták a felszínre hozni.
MTI
Svájcban Lugano közelében egy ötéves kislány halt meg egy autóban, miután otthagyták a napon. A négygyerekes anya azóta kihallgathatatlan állapotban van.
MTI
Elhunyt Ács János. A Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas színházrendezőt 66 évesen szerdán érte a halál. Temetéséről később intézkednek - tudatta a Magyar Színházi Társaság az MTI-vel.
MTI
Járókelők vették észre, hogy egy leállított kocsiban nem mozdul egy alig kétéves kislány. A kiérkező orvos szerint a gyerek több órán át szenvedhetett az átforrósodott autóban.
hvg.hu
Van Alexander a harmincas évek végétől alkotott, szerepet játszott Ella Fitzgerald pályafutásában, társszerzője volt az énekesnő első sikerszámának. Egy Los Angeles-i kórházban halt meg szívelégtelenségben.
MTI
A legújabb világméretű egészségügyi felmérés szerint a vérszegénység, a halláscsökkenés, a derékfájás és a cukorbetegség okozza a legtöbb problémát világszerte, továbbá az emberiség harmada egyszerre öt betegséggel is küzd. Hazánkban a dohányzás következtében 21 percenként, a mozgásszegény életmód miatt 35 percenként, az egészségtelen táplálkozás miatt pedig 10 percenként hal meg valaki.
hvg.hu
A 67 éves férfi a beázott pincében a húszcentis vízben pakolászott, de véletlenül leverte az áram alatt lévő hosszabbítót.
hvg.hu
A homoszexuálisokat halállal fenyegető plakátokat ragasztott ki egy iszlamista csoport a török fővárosban. Az AFP francai hírügynökség szerint a plakátok az intolerancia újabb jelei Törökországban azután, hogy rendőrség Isztambulban szétverte a meleg büszkeség napi felvonulást.
MTI
Meghalt Szabad György, aki a rendszerváltás utáni első parlamentnek volt az elnöke.
MTI