#halálos autóbaleset

Ittas volt az M3-ason három ember halálát okozó nő

Őrizetbe vették azt a szlovák állampolgárságú, 35 éves nőt, aki az M3-as autópályán kedd hajnalban három ember halálához vezető balesetet okozott; a szakértői vélemény szerint a nő ittasan vezetett – közölte Beluzsárné Belicza Andrea, a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője.


A súlyos baleset után megindult az M3-as forgalma

Feloldották az M3-as autópályán a kedd hajnali súlyos baleset miatt elrendelt teljes útzárat, de még mindig lassú a haladás Budapest felé – közölte Beluzsárné Belicza Andrea a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője kedd délben.






Belehalt sérüléseibe a porrá zúzott autó sofőrje – fotó

Felismerhetetlenségig összetört a személygépkocsi a Nyíregyházát elkerülő 403-as út Oros és Nagykálló közötti szakaszán, ahol egy kamion és egy taxi ütközött össze. Az autó vezetője beszorult a roncsok közé, életét már nem tudták megmenteni. A rakomány nélküli kamion sofőrjét könnyebb sérülésekkel szállították kórházba.




Fotók az M2-esen történt halálos baleset helyszínéről

Meghalt egy kamionsofőr, amikor járművével egy leszakadt pótkocsiba hajtott az M2-es autóúton a rádi lehajtó közelében kedd délután. A Vác irányába tartó teherautó - vélhetően szabálytalanul rögzített - pótkocsija leakadt, ebbe rohant bele hátulról egy szlovák rendszámú kamion.



Halálos baleset az Egér úton

Egy ember meghalt, három megsérült a főváros XI. kerületében vasárnap kora este történt balesetben; az Egér úton két személyautó ütközött frontálisan, a helyszínelés teljes útzár mellett zajlik - közölte a BRFK.






Halálos baleset a 4-es főúton

Egy ember meghalt, egy könnyebben megsérült péntek délután a 4-es főút Abonyt elkerülő szakaszán, amikor két autó összeütközött - közölte a katasztrófavédelem.