Egy szál cigarettával gyújtotta fel egész tanyáját egy férfi
Életét vesztette az a férfi, akinek szombat reggel gyulladt ki jászszentandrási tanyája. A tüzet égő cigaretta okozta - tudta meg a HavariaPress.
Életét vesztette az a férfi, akinek szombat reggel gyulladt ki jászszentandrási tanyája. A tüzet égő cigaretta okozta - tudta meg a HavariaPress.
Meghalt egy taxis, aki autójával falnak csapódott kedden Budapesten, az Üllői úton; a férfit a mentősöknek nem sikerült újraéleszteniük - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó munkatársa.
Meghalt egy szombathelyi diáklány Angliában. A 16 éves lány 11 társával együtt, csereprogram keretében érkezett vasárnap egy ottani mezőgazdasági iskolába, halála hirtelen rosszullét után következett be - értesült a HavariaPress.
A Fővárosi Főügyészség vádat emelt az Aquaworld három volt dolgozója ellen az élményfürdőben 2009 júliusában történt baleset miatt, amelyben egy rosszul rögzített aknafedél miatt egy kilencéves kisfiú bezuhant a gépészeti térbe, és meghalt - számolt be kedden a Magyar Televízió déli híradója.
Június 16-án találtak rá arra a 61 éves prügyi férfira, aki horgászás közben fulladt a csobaji Kifli tóba – közölte a rendőrség.
Belefulladt az Omszki-tóba egy férfi szombaton, holttestét a tűzoltóság búvárai találták meg - közölte a Pest megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Egy idős férfi meghalt, egy nő pedig súlyosan megsérült szerdán a főváros XIII. kerületében, a Váci úton történt balesetben; a főutat teljes egészében lezárták - közölte a rendőrség és a tűzoltóság.
A 85 éves filmrendező május 12-én hunyt el - közölte vasárnap a Reális Zöldek Klub.
Tarlós István (Fidesz-KDNP) főpolgármester felkérte egészségügyért felelős helyettesét, Szentes Tamást, hogy vizsgálják ki, miként halhatott meg egy 28 éves zsámboki férfi, miközben három nap alatt többször is megvizsgálták két fővárosi fenntartású kórházban.
Meghalt egy tízéves fiú, akit szülei eszméletlenül találtak meg házuk szekrényében - közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.
Hetvenévesen rákbetegségben elhunyt Michael Sarrazin kanadai színész, akit A lovakat lelövik, ugye című 1969-es filmből, Jane Fonda partnereként ismert meg a nemzetközi közönség.
Autóbalesetben életét vesztette Görögországban Olubayo Adefemi nigériai válogatott labdarúgó. A focista esküvőjének szervezése miatt utazott Szalonikibe, 25 éves volt.
A múlt hét végéig 82 ember halt meg influenzával összefüggő megbetegedések következtében Magyarországon, de ilyen jellegű megbetegedések már csak szórványosan fordulnak elő - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) szerdán.
Egy 36 éves gyomaendrődi férfi H1N1-vírus következtében vesztette életét március 13-án; halálának pontos diagnózisa ezen a héten készült el - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szervének epidemiológusa szerdán.
Nem terheli felelősség a szülőket egy 22 hónapos baksi kisfiú tavaly szeptemberi halála miatt, ezért a rendőrség megszüntette a gondatlanságból elkövetett emberölés vétségének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indult nyomozást – adta hírül a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság.
Életének 74. évében elhunyt Moacyr Scliar brazil író. Scliar az egyik legelismertebb kortárs brazil író volt, művei húsz országban jelentek meg.
Órákig fekhetett holtan édesanyja mellkasán az egyhetes H. Áron, akihez február 17-én riasztották a mentőket – írta a Blikk.
A Független Hírügynökség úgy tudja, hogy több késszúrással végeztek azzal a 17 éves fiúval, akinek a holttestére bukkantak a X. kerületben.
Meghalt az a 63 éves férfit, aki kedd este a gálosfai idősek otthonában keletkezett tűzben életveszélyes sérüléseket szenvedett - közölte a rendőrség pénteken.
Közterületen találtak holtan egy férfit pénteken a III. kerületben - közölte a BRFK sajtóügyeletese.