szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A 85 éves filmrendező május 12-én hunyt el - közölte vasárnap a Reális Zöldek Klub.

Az 1925. december 2-án Újpesten született Paulus Alajos 1949-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem állam- és jogtudományi karán kapott diplomát. 1945 és 1948 között a Szociáldemokrata Párt (SZDP) ifjúsági szervezetében dolgozott, 1948-ban kizárták. 1956-ban az Orion-gyár munkástanácsának titkára volt, majd letartóztatták.

1957-től a Budapest Filmstúdió világosítója, 1959-től forgatókönyvíró, majd dokumentumfilm-rendező, az 1970-es évek elejétől filmrendező volt. Munkásságának javarészét dokumentum- és ismeretterjesztő alkotások adták. Több filmje kapott díjat hazai és külföldi fesztiválokon. 2000-ben Balázs Béla-díjjal tüntették ki. 2007-ben Málló rögök közt szilárd sziklák címmel jelent meg könyve.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!