Nézze csak, milyen furcsán viselkednek a hangyák, ha elkezd mellettük csörögni egy telefon – videó
Érdekesen reagálnak a hangyák a telefoncsörgésre: instant körforgalmat alakítanak ki.
Érdekesen reagálnak a hangyák a telefoncsörgésre: instant körforgalmat alakítanak ki.
Több mint ezer hangyát találtak két Németországban feladott csomagban a délnyugat-kínai Csengdu város vámosai reptéri ellenőrzés során. A küldemény Hamburgból indult, és Dubaj, valamint Szöul érintésével érkezett meg Szecsuan tartomány székvárosába. A kémcsövekben egy-egy darabka sárgadinnye segítette túlélésüket a hosszú úton.
A Marvel egyik legbizarrabb szuperhőse tudja magáról, hogy gáz, és már ez is valami. Persze effektekben nem adja alább a gigastúdió – még az is lehet, hogy őrülten szórakoztató lehet a Hangya.
Nem meglepő módon egy hangyává változó emberről szól a Hangya, ami a rendező- és színészcserék sora után valószínűleg a legkevésbé várt szuperhősfilmmé vált, és ezen az előzetes sem segít igazán.
Húszmillió hangyát telepítették át egy németországi iskolából a közeli erdőbe, mert a kellemetlenkedő rovarok ellehetetlenítették a tanítást. Az erdei vöröshangyákat nem lehetett elpusztítani, mert védettek.
A fővárosi állatkertben született elefántbébi napok alatt sztár lett, a hírnév és a rivaldafény azonban nem minden ott élő állatnak adatik meg. A csótányoknak, a csibéknek, a hangyáknak és az egereknek semmi nem jut a sztárállatok csillogásából. Megrázó videoriport Budapest szívéből.
A katicabogarak "belopják" petéiket a hangyák tetűtelepeire, "lehallgatva" őket kivárják az azokon élősködő púposlegyek támadását, és ekkorra időzítik saját akciójukat.
Eddig ismeretlen darázsfajt fedeztek fel genetikai vizsgálatok révén a müncheni zoológiai gyűjtemény kutatói.
Negyven új hangyafajt fedeztek fel a Fülöp-szigeteken, a kutatásról a ZooKeys című folyóiratban jelent meg tanulmány.
A megfelelő eszközt igyekeznek kiválasztani a folyékony táplálék elszállításához két hangyafaj egyedei a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatóinak kísérletei szerint, melyek eredményeiről az Animal Behaviour című folyóirat januári számában számoltak be.
Táplálékkereséskor az egyes hangyák először véletlenszerűen kutatják fel az élelmet, majd újra és újra optimalizálják az útvonalat – derült ki egy német-kínai kutatócsapat matematikai tanulmányából.
A 18 és 19 éves férfiakat fákhoz kötötték és rájuk szabadították az igen fájdalmas és mérgező csípésű hangyákat. Rokonaik 800 ezer forintnyi kártérítést fizettek az állítólag ellopott motorokért.
A hangyák folyamatosan megfigyelik szomszédaik lakóhelyét, ha arra várnak, mikor tudnak feljebb lépni az ingatlantulajdonosi ranglétrán - derül ki egy angol tanulmányból.
Az éghajlatváltozás megfékezheti a legagresszívabb hangyafaj világméretű terjeszkedését, sőt, tudósok szerint szűkülni fog a harcias rovarok élettere a következő évtizedekben.
A hangyák szexuális élete többnyire a levegőben, csoportosan zajlik, pedig sokan úgy gondolják, hogy nem úgy élnek, mint a repülő rovarok.
Hangyák csengettek be egy idős asszonyhoz Németországban szerda éjjel, és annyira kitartóan nyomták a csengőt, hogy a nő a rendőrségtől kért segítséget.
A fényhez hasonlóan a hangyák sem a legrövidebb, hanem a leggyorsabb utat választják, ha különböző fizikai tulajdonsággal rendelkező felületeken kell haladniuk céljuk felé - állapították meg német tudósok, akik szerint a rovarok "matematikai kalkuláción alapuló" viselkedése betekintést enged csoportos önszervező képességükbe.
A hangyák előre megérzik a földrengést, jóllehet ennek ára az, hogy csapnivalóan választják ki lakóhelyüket - hangzott el az Európai Földtudományi Szövetség bécsi éves közgyűlésén.
Andrej Pavlov orosz természetfotós díszletek közé helyezett hangyákkal mutat be vicces történeteket.