#hiéna

MTI / hvg.hu Shake

Máris igazi mufurcok a szegedi hiénakölykök – fotók

Már láthatják a látogatók a Szegedi Vadasparkban a tavaly született hiénakölyköket, ha szerencséjük van. Március közepétől látványetetés is az élőhelyüknél. A két kölyök nemét még nem tudták megállapítani. Ez nem is nagy baj, mert a hiénáknál egyébként sokszor a nőstények a főnökök.

hvg.hu Shake

18+ videó, amelyből kiderül, milyen alávaló gaztettekre készteti a hiénákat a természet

Egy foltos hiéna nemcsak elzavarja frissen szerzett zsákmányától a vele azonos méretű gepárdot, de úgy kezdi el falni az elejtett növényevő belső szerveit, hogy az még bőven életben van. A természetben mindez magától értetődő és rendjénvaló, a képsorok mégis sokkolóak. A videót a dél-afrikai Kruger Nemzeti Park videócsatornáján osztották meg.

MTI Instant tudomány

Fotók: Sosem gondolta volna, hogy ennyire cukik is lehetnek a hiénák

A tavaly november közepén a Jászberényi Állat- és Növénykertben született foltos hiénák (Crocuta crocuta) a második állatorvosi vizsgálaton estek át: megkapták a szükséges védőoltásokat és a féreghajtó pasztát, megmérték a testtömegüket, ellenőrizték a néhány hete beültetett mikrochipeket és vért vettek tőlük.

MTI/hvg.hu Nagyítás

Fotók: szurit kapott a jászberényi hiénabébi

Védőoltást és féreghajtót kapott hétfőn a Jászberényi Állatkertben élő hiénakölyök. A szürkésfekete bundájú bébi hathetes. A városban most először született hiéna, és az európai állatkertekben is csak néhány egyed jön világra évente. Az oltásban két gondozó segédkezett, majd megmérték a kölyköt: az erről készült fotó szerint több mint hat kilót nyom már.

A „3000 éve elveszett egyiptomi aranyváros” minden volt, csak nem elveszett és nem arany

A „3000 éve elveszett egyiptomi aranyváros” minden volt, csak nem elveszett és nem arany

Állami támogatással is elérhetővé válik az SMA-s gyerekek 700 millió forintos terápiája

Állami támogatással is elérhetővé válik az SMA-s gyerekek 700 millió forintos terápiája

Jobb sejtes immunválaszt alakít ki az időseknél az AstraZeneca vakcinájának első adagja, mint a Pfizeré

Jobb sejtes immunválaszt alakít ki az időseknél az AstraZeneca vakcinájának első adagja, mint a Pfizeré

Volt pozitív hatása is a világjárványnak: elcsendesültek az óceánok

Volt pozitív hatása is a világjárványnak: elcsendesültek az óceánok

Norvégia elhalasztja a végső döntést az AstraZeneca-vakcináról

Norvégia elhalasztja a végső döntést az AstraZeneca-vakcináról

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV

Sportos villanyautó: Magyarországon a Skoda Enyaq Sportline iV

Az űrből biztosít majd térerőt a Vodafone, Európában is

Az űrből biztosít majd térerőt a Vodafone, Európában is

Audi A3 35 TDI-teszt: a dízel jó hírneve

Audi A3 35 TDI-teszt: a dízel jó hírneve

A címlapról ajánljuk