Fellélegezhetnek a magyar autósok is: hatalmas beruházással csökkentenék a nyári dugókat a horvátok
Új elkerülő út épülne Zágrábnál.
Új elkerülő út épülne Zágrábnál.
MTI
Éppen hogy az uniós szabályokon belül maradnak.
MTI
Miközben a magyar kormány a közelmúltban kizárólag külső tényezőkkel – szankciókkal, piaci zavarokkal, háborúkkal – magyarázta a gazdaság stagnálását, több uniós tagállam képes volt gyors növekedésre. Némelyik saját recept alapján, mások uniós támogatással, illetve a kettő ügyes kombinációjával.
Lesodródott a futópályáról a Croatia Airlines egyik repülőgépe szombaton a spliti repülőtéren.
MTI
Horvátország súlyos tűzvédelmi szezonra készül, miután az év eleje óta húsz százalékkal több tűzesetet jegyeztek fel, és hetven százalékkal nőtt a leégett terület nagysága a tavalyi év azonos időszakához képest.
MTI
A rendőrség közölte, hogy az esetek körülményeinek feltárására bűnügyi vizsgálat indul, az áldozatok személyazonosságát és haláluk pontos okát boncolással állapítják meg.
HVG
A régóta húzódó vitában egyre többen a magyar vállalatnak adnak igazat. Andrej Plenkovic most új kezdetről beszélt.
HVG
Év elejétől április 25-ig bezárólag máris 10 százalékkal magasabb volt a horvátországi magyar turizmus, mint egy évvel korábban. Tavaly a magyar turisták száma visszaesett, idén azonban rekord várható. Ezt támogatja, hogy a forint 10 százalékot erősödött az euróval szemben.
HVG
Múlt hét óta mintegy száz bombafenyegetést regisztráltak, robbanószert egy esetben sem találtak.
HVG
Míg a nyugati országok egyértelműen üdvözölték a Tisza Párt fölényes győzelmét, a szomszédos államok megosztottak.
Egy 2013 óta húzódó jogvita során már a harmadik bíróság ad igazat a magyar olajipari cégnek. A mostani döntés nyomán a Mol már vagyonbehajtási és végrehajtási eljárást is indíthat.
HVG
A gázolaj és a benzin árának is szabtak egy felső határt, a kutakon drágábban nem lehet majd adni.
MTI
Ante Susnjar országa nevében kikérte magának a zsarolást és a nyomásgyakorlást, szerinte az Adria-kőolajvezetéket üzemeltető Janaf megbízható partner, a tranzitdíjai pedig nem magasak.
HVG
A város UNESCO világörökségi helyszíneinek döntő többsége árvíz- vagy eróziós kockázatnak lehet kitéve.
MTI
A szerb NIS olajvállalat még az orosz fél többségi tulajdonában van, de március végéig lezárják az adásvételt a Mollal - eddig tart az újabb engedélyhosszabbítás is.
HVG
Az Ukrajnán át vezető Barátság vezeték orosz támadások miatt leállt, a magyar kormány mentességet szeretne a tengeri importra is az uniós szankciók alól.
HVG
Budapest az uniós szabályokra hivatkozva követeli, hogy a Barátság olajvezeték leállása után Horvátország akár orosz olajat is engedjen át a területén. A horvát kormány ugyanakkor nem lelkes, sőt némi káröröm érzékelhető a horvát kommunikációban.
HVG
Horvátországban közúti és tengeri forgalmi korlátozásokra lehet számítani a 130 kilométer per órás széllökések miatt, a belgrádi reptéren járatkésések vannak, egyes hegyvidéki térségekben több ezer háztartás maradt áram nélkül.
HVG
A három magyar katona életét követelő tragédia okainak szakmai vizsgálata jelenleg is tart.
HVG
A vizsgálat eredményéről a 24.hu a Honvédelmi Minisztériumnál és az illetékes horvát ügyészségnél is érdeklődött, de csak Horvátországból érkezett válasz.
HVG