A sorozatgyilkosról szóló Netflix-széria rendezője állítja, megkereste az áldozatok hozzátartozóit
A Jeffrey Dahmer brutális tetteit bemutató sorozat nagy felháborodást váltott ki a meggyilkoltak rokonainak körében.
A Jeffrey Dahmer brutális tetteit bemutató sorozat nagy felháborodást váltott ki a meggyilkoltak rokonainak körében.
A lap azt írja, hogy a gyakorlaton csupán megkeresésük hatására változtattak.
Az iráni hatóságok a tragédia idején először balesetről beszéltek, majd beismerték, hogy az ukrán Boeing nem magától zuhant le.
Szakértők szerint a falusi csok elsősorban nem az építőipari vállalkozókat, hanem a malteroskanál megragadására is képes családokat mozgatja majd meg. Csakhogy nemrég megváltozott a jogszabály, és egy bonyolult helyzet állt elő: bár bővült azok köre, akik részt vehetnek a házilagos építkezésben, több dolgot kell dokumentálni.
Megkezdődött Julija Timosenko volt ukrán kormányfő találkozója hozzátartozóival a kacsanyivkai női börtönben pénteken – közölte az ukrán büntetés-végrehajtási szolgálat.
A Fidesznél még tavaly megtiltották a képviselőknek, hogy rokonokat alkalmazzanak parlamenti titkárként - írja a Blikk, amely szerint a KDNP-nél ezzel szemben, ha az arányokat nézzük, majdnem minden negyedik képviselő alkalmazza valamelyik hozzátartozóját.
A házastárs gyakrabban szenved betegségben, miután a partnerénél felállították a rosszindulatú daganat diagnózisát, derült ki egy új kutatásból.