Meglepő tények, amit csak kevesen tudtak (eddig) az Apple-bemutatókról
A nagyszabású Apple-bemutatók, a keynote-ok a tech világ kiemelkedő eseményei. Az egyik weboldal bepillantott a kulisszák mögé.
A nagyszabású Apple-bemutatók, a keynote-ok a tech világ kiemelkedő eseményei. Az egyik weboldal bepillantott a kulisszák mögé.
Divatújságírókat is meghívtak az Apple keddi sajtóeseményére, ami egyikük szerint egyértelműen a viselhető technológia témájára utal.
Nem, nem maradt le semmiről, az Apple még nem mutatta be okosóráját, azonban ez nem zavarta abban az amerikai járókelőket, hogy véleményt mondjanak róla.
A címben szereplő feltételes mód magyarázata, hogy az alábbiakban csupán elképzelésekről van szó, hiszen még nem készült „igazi” videó az Apple nagyon várt okosórájáról.
Új Apple-szabadalmak kerültek nyilvánosságra a napokban, és nagy az esély rá, hogy a vázolt megoldások az iWatchba is bekerülnek.
Sok dizájner felvillantotta már, milyennek is várja ő az Apple okosóráját, de az alábbi videó talán az eddigi egyik legjobb ötletet mutatja, ami a konkurensek hasonló termékeit ismerve annyira elképzelhetetlennek sem tűnik.
Az már szinte biztosra vehető, hogy az Apple okosórát tervez és a neve iWatch lesz, de vajon hogy néz majd ki? Egy designer koncepciója valószínűleg nem áll messze a megoldástól.
Keveset lehetett hallani az elmúlt hónapokban az Apple okosórájáról, most viszont az egyik oldal már a megjelenésének idejéről cikkezik.
A menetrend szerint érkező új gépek mellett valami teljesen újba is belevág jövőre az Apple. Ezúttal nem pletykákról van szó, az információ Tim Cook vezérigazgatótól származik.
Napvilágot látott az új iPhone(-ok) bejelentési dátumával kapcsolatos első komoly forrásból származó információ.
Egyre biztosabb, hogy az Apple-nél okosóra készül. A nevére is egyre nagyobb tétben lehet fogadni.
Az Apple által közzétett egyik videóban egy eddig nem látott óra is feltűnik. Az iWatch is lehet az.
Egyre többet hallani az Apple legújabb nagy dobásáról, a nevével fémjelzett okostelefonról. Bár még csak pletykálnak róla, de máris vannak, akik biztosan abban, vesznek majd ilyet.
Az iPod nanóhoz adott órás kiegészítők után hamarosan iOS rendszert futtató karórával állhat elő az Apple. A New York Times és a Wall Street Journal információi szerint a cégnél már javában tesztelik az eszközt.
Az interneten számtalan látványos, ötletes koncepciót találunk a jövő eszközeire. Némelyik nagyon elrugaszkodik a valóságtól, ám akadnak köztük olyanok, amelyek akár már a közeljövőben is megvalósulhatnak. Mindenkinek a fantáziájára bízzuk, hogy az alábbi éppen melyik kategória.
Felröppent a pletyka, hogy az Apple a Siri lehetőségeit később majd egy órában is szeretné viszontlátni.
Meddig bővül az iTunes? Mivé alakul az iPod? Esetleg az iWatch lesz a cég következő nagy dobása? Fejleszt-e az Apple mikroblogot a Pingből? Bár a cég rengeteg új területen nyit, hogy az elkövetkező tíz évben is kulcsfontosságú marad az iTunes és az iPod.
A Siri (az iPhone 4S intelligens asszisztense) debütálása csak a kezdet volt, és jövőre várhatóan olyan...