A tavaly eltűnt polgármester utódját keresik Jenőn
A Fejér megyei településen azért kell időközi önkormányzati választást tartani, mert a képviselő-testület májusban feloszlatta magát.
A Fejér megyei településen azért kell időközi önkormányzati választást tartani, mert a képviselő-testület májusban feloszlatta magát.
Mandátumbecslést közölt a kormánypárti médiabirodalom új ékköve, amely szerint a Tisza részvétele nélkül megrendezett időközi választások és a tavalyi megyei listák alapján még épphogy nyerne a Fidesz.
A Fidesz–KDNP képviselőinek lemondása után három körzetben tartottak voksolást, kettőben a polgármestert is adó civil egyesület jelöltjei győztek.
A kerületben időközi választást fognak tartani a hely betöltésére.
A győztes a DK politikusa lett, igaz, nem a párt színeiben indult.
Igaz, ezúttal újoncot indított a kormánypárt Vadász Sándorral szemben, aki köztartozás miatt vesztette el mandátumát.
Az előző polgármester mindössze négy hónapig volt hivatalban.
Elvileg több tucat ember közül kerülhet ki a parlamenti mandátumáról lemondott Orosz Anna utódja, de ennél a valóságban jóval szűkebb azon momentumos politikusok listája, akik komolyan szóba jöhetnek.
Két önkormányzati időközi választást is tartottak Fóton.
A vesztegetéssel vádolt egykori képviselő arról megfeledkezett, hogy eközben másutt nagyon megverték a Fideszt.
Az újpesti mellett az orosházi vereség jelzi, hogy hiába „függetleníti” jelöltjeit a kormánypárt, a fontos vidéki bázis gyengül.
Nem jött be, a DK jelöltje magabiztosan győzött.
A Tisza nem indult, így borítékolható volt a DK-s jelölt győzelme.
A vasárnapi időközi választáson óriási győzelmet arató civil jelölt szerint a Mi Hazánk képviselője velük szavaz majd.
Újpesten és Angyalföldön márciusban lesz időközi választás.
Megőrizte a Fidesz a dombóvári időközi választáson az egyéni mandátumát? Igen. Még felül is múlta a 2022-es választási eredményt? Igen. Mégis van miért aggódnia a kormánypártnak? Mi az hogy, nagyon is. A Tolna megyei időközi voksolás tanulságai.
A voksoláson, amely alacsony részvétellel és a Tisza párt nélkül zajlott, stabilan a második helyre jött fel a Mi Hazánk.
A tavaly ősszel elhunyt képviselő, Potápi Árpád utódjáról dönthetnek a választók.
Tolna megye 2-es választókerületében vasárnap döntenek az új parlamenti képviselő kilétéről.