#időjárás


Ma nem lesz túl sok oka a fejfájásra

Csütörtökön is frontmentes időre, napközben az ország nagy részén alapvetően kellemes hő- és komfortérzetre számíthatunk. A keleten élők azonban fejfájásra, idegességre és alacsony hőérzetre is panaszkodhatnak.



Készül a napfogyatkozásra? Lehet, hogy feleslegesen

Az ország középső részén gomolyfelhők zavarhatják meg a március 20-i, pénteki részleges napfogyatkozás megfigyelését - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ). A maximális takarás időpontja kevéssel 11 óra előtt következik be.


Egy kis lehűlés jön, de nem túl komoly

Pár fokot lehűl ugyan a levegő szerdától, a szél is megerősödik, de már nem lesz túl hideg az idő. A hét második felében itt-ott eleredhet az eső, alapvetően azonban napos időre van kilátás, néhol akár 15, 16 fokos csúcshőmérséklettel.




A hét elején kisüt a nap

Az előttünk álló napok már csapadékmentes idővel és egyre több napsütéssel kecsegtetnek, de a hét közepén kissé visszaeshet a hőmérséklet.





Ideges, türelmetlen, fáj a feje? Ez az oka!

Pénteken késő estig még kettősfronti hatás érvényesül, de a csütörtökihez képest kissé mérséklődnek a tünetek. A szél is már csak kevesebb helyen okozhat panaszokat. A légszennyezettség alacsony marad.


Akár napos március 15-énk is lehet

Pénteken még több helyen eshet az eső, szombaton délután azonban felszakadozik lassan a felhőzet, hogy aztán a március 15-i nemzeti ünnepen akár még a nap is kisüssön.





Kellemetlen napunk lesz, kettősfronttal

Csütörtökön országszerte kettősfronti hatásra számíthatunk, így a hideg- és a melegfrontra érzékenyek egyaránt tapasztalhatnak kellemetlen tüneteket. Ezen kívül az erős szél is kellemetlenné teszi a napot.