Házakat veszélyeztet az özönvíz a Zemplénben
Házakat veszélyeztet a megáradt patak és a leesett nagymennyiségű hömpölygő víz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván és Vámosújfaluban, valamint Olaszliszkán és Komlóskán is.
Házakat veszélyeztet a megáradt patak és a leesett nagymennyiségű hömpölygő víz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tolcsván és Vámosújfaluban, valamint Olaszliszkán és Komlóskán is.
MTI
Hatalmas mennyiségű csapadék esett Miskolcon és Borsod-Abaúj-Zemplén megye egyes részein csütörtökön délután, a diósgyőri városrész utcáin és a Berekalján hömpölyög a víz, Sajószentpéteren és Sajóbábonyban pedig jég esett.
MTI
Éjszakától dél felől megnövekszik a felhőzet, szombaton ott kevesebb, északon több napsütésre van kilátás. Főként délen fordulhat elő kisebb eső, zápor. A többnyire mérsékelt keleti, délkeleti szél időnként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken többnyire 4, 9 fok között valószínű, de délen ennél melegebb, északkeleten hűvösebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16, 21 fok között alakul.
MTI
Az izlandi vulkánkitörésből származó hamuszennyezés nem képez összefüggő felhőtakarót - állapították meg német kutatók.
MTI
Pénteken a több-kevesebb napsütés mellett megnövekvő gomolyfelhőzetből északkeleten több helyen, másutt elszórtan várható zápor, néhol zivatar. Szombaton túlnyomóan derült, napos időre számíthatunk, a középső országrészben lehet több felhő, és ott egy-egy jelentéktelen zápor is előfordulhat. Az északi szél pénteken helyenként megerősödik, majd szombaton már csak néhol élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken 0, +5 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 16 fok körül alakul.
MTI
Jégeső esett szerda délután az ország több pontján is, Győrben és Oroszlányban tornádó tölcsért, tubát is észleltek - olvasható az időkép.hu oldalon.
MTI
Nyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, egyre kevesebb helyen várható eső, zápor. Szombaton napközben gyengén felhős idő várható sok napsütéssel, csapadék nélkül. Eleinte az északnyugati, szombaton a délire forduló szél a Dunántúlon helyenként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken általában +2, -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 13, 17 fok között alakul.
MTI
Visszatért a tél Nagy-Britanniába. Kedden jelentős havazás kezdődött Anglia északi részén és Skóciában, és a meteorológia szerdára is hasonlóan télies időjárást jósol.
MTI
Kezdetben kevés lesz a felhő, legfeljebb északkeleten fordulhat elő zápor, majd az éjszaka második felétől északnyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet, és egyre többfelé várható eső, zápor. Szombaton a gyakran változó felhőzet mellett az ország középső részén több lesz a napsütés. Néhol eső, zápor, délen és keleten zivatar is lehet.
MTI
A hosszú tél miatt közel egy hónappal később bontottak virágot Pécsett a mandulafák.
MTI
A legjobb úton van a tavasz: elkezdődött a cseresznyevirágzás Tokióban.
hvg.hu
A napsütést legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik, csapadék nem lesz. A délnyugati szél többfelé megerősödik, szombaton a Dunántúlon egy-egy viharos széllökés is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken általában 2, 7 fok között alakul, de néhol ennél hidegebb is valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 15, 20 fok között várható.
MTI
Csütörtökön csak időnként növekszik meg a felhőzet, túlnyomóan napos idő lesz. Pénteken a változóan felhős ég mellett több-kevesebb napsütésre számíthatunk.
MTI
Kedden napközben helyenként, estétől többfelé felszakadozik a felhőzet, éjszaka délnyugaton marad több felhő. Elszórtan várható zápor, hózápor. Szerdán közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak, helyenként lehet gyenge eső, kezdetben északkeleten hószállingózás. Az északnyugati, nyugati szél élénk, kedden több helyen erős lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet kedden 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet szerdán általában 6 és 11 fok között alakul.
MTI
Szállingózni kezdett a hó Budán hétfőn dél után. Fél egykor nagy pelyheket fújt a szél, de a havazás nem volt erős, és gyorsan el is állt. Pesten is rövid ideig esett a hó.
hvg.hu
Akár havazhat is a nemzeti ünnepen, például a fővárosban és az ország északi és északkeleti részében - közölte Gaál Áron, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa.
MTI
Pénteken többnyire erősen felhős időre számíthatunk, kisebb havazás, hózápor előfordulhat. Szombaton a felhőátvonulások mellett már több-kevesebb napsütés is valószínű, elszórtan zápor, északkeleten hózápor is lehet. Az északnyugati, nyugati szél megerősödik, szombaton néhol viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet pénteken általában 0, -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton 5, 10 fok között alakul.
MTI
Az 1986-os nagy havazás olyan mélyen beivódott a közös magyar emlékezetbe, hogy nehéz találni olyan embert, aki akkor már Magyaroszágon élt, és ne lenne valamiféle emléke erről - olvasható a Hírbehozó blogon.
hvg.hu
Délnyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, estétől már borult lesz az ég. Szerdán napközben az ország délnyugati felén, éjszaka és csütörtökön többfelé várható havazás, a keleti határ mentén átmenetileg havas eső is lehet. Szerdán a keleti szél többfelé erős, néhol viharos lesz, a Dél-Dunántúlon hófúvás is lehet, csütörtökre azonban mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet szerdán általában 0 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet csütörtökön -1 és +3 fok között alakul.
MTI