Már sehol sincs viharriasztás
Mindenhol visszavonták a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt kiadott első és másodfokú riasztásokat szerdán.
Mindenhol visszavonták a heves zivatarok és a felhőszakadás veszélye miatt kiadott első és másodfokú riasztásokat szerdán.
Országszerte 230, ebből a fővárosban 160 alkalommal riasztották a tűzoltókat a keddi vihar okozta károk elhárítására, a legnagyobb gondot az okozta, hogy a vízelvezetők nem tudtak megbirkózni a hirtelen lezúduló esővel, ezért a víz, jellemzően a fővárosban, elöntötte a pincéket, aluljárókat és az alacsonyabban fekvő útszakaszokat – közölte a katasztrófavédelem.
Jégesővel, hatalmas széllel és dörgéssel-villámlással érkezett meg a felhőszakadás kedden délután Budapestre. 16 óra előtt több városrészben borsónyi jég esett, a tömegközlekedés akadozik.
A keddi nagy felhőszakadás után szerdára már nyugodt, nyárias időre van kilátás, 30 fok feletti csúcshőmérséklettel. A hét második felében egy-egy zápor előfordulhat ugyan, de folyamatosan melegszik majd a levegő. Vasárnap akár 36 fok is lehet.
Úgynevezett légzuhatagot figyeltek meg a szakemberek a Balaton keleti felén kifejlődő zivatarcellánál. Ez az eső erőteljes bepárolgásakor alakul ki a zivatarfelhőkben. Az ilyen légzuhatagokban általában erős kifutószelek jelentkezhetnek, amelyek elérhetik a károkozó fokozatot is. A mostani balatoni jelenség kisebb erősségű, de látványos volt. A Siófoki Viharjelző Obszervatórium tetejéről úgynevezett time lapse videót készítettek, a 17. másodpercnél figyelhető meg a légzuhatag – írják a Viharvadászok Egyesületének Facebook-oldalán.
Nemcsak a felszíni közlekedést bénította meg Budapesten a délutáni felhőszakadást. Azoknak sem volt könnyű dolguk, akik valamelyik aluljáróban rekedtek. A Deák téri aluljáróban például szó szerint vízlépcsővé váltak a lejáratok, amikor fentről ömlött befelé az eső.
Rengeteg esővel, jéggel és villámlással csapott le Budapestre a vihar kedden délután. Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) villám- és csapadéktérképén a főváros egy nagy vörös foltként szerepelt, az adatok szerint volt, hogy 4500-szor villámlott fél óra alatt.
Kilenc megyére adták ki a riasztást, Pécs környékén jégeső is esett.
Lehet, hogy önnek más benyomása volt, de a meteorológiai szolgálat elemzése szerint az idei tavasz a szokásosnál melegebb volt.
Kedden is frontmentes marad, de az ország nagy részén már sokkal változékonyabb lesz az idő. A meleg és a fülledtség főleg a szív- és keringési betegségben szenvedőket viseli meg, de az egészséges szervezet számára is rendkívül kimerítő lesz a humánmeteorológiai helyzet.
Frissítő záporok lesznek kedden szerte az országban, de azért a napsütés sem marad el – áll az Időkép.hu előrejelzésében.
Óriási jégdarabok hullottak az égből az északkeleti országrészben. Ezekről fotókat, a zivatarcellákról pedig videót közölt az Időkép.hu.
A várható viharok miatt Hajdú-Bihar és Heves megye több járására másodfokú riasztást adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfő este. Az érintett területeken már a következő órákban heves zivatarokra, felhőszakadásra kell számítani.
Kelet felől lassan nyugat felé haladnak a viharfelhők.
A következő napokban is marad az eddigiekhez hasonló meleg, nyári időjárás, ugyanakkor egy térségünket megközelítő gyenge hidegfrontnak köszönhetően elsősorban a hét elején megnő a záporok, zivatarok kialakulásának valószínűsége.
Hétfőn a frontmentes időben a kánikula, valamint északon a növekvő fülledtség terheli meg a szervezetet. A folyadékigény testtömegtől függően akár 3-4 liter is lehet naponta, csuklóra, tarkóra tett vizes zsebkendővel, vízpermettel hűtheti magát.
Hétfőn is sütni fog a nap, de helyenként – főleg az Északi-középhegységben és az Alföld északi részén – számíthatunk zivatarokra és viharos szélre is.
Már igazi forró nyári hétvége lesz a mostani. A 30 fok feletti kánikulát sem eső, sem szél nem enyhíti majd. A jövő hét első felében legfeljebb elszórtan hullhat egy kis eső.